Whang (anélkül, hogy előzőleg bármilyen specifikus preoperatív epileptológiai vizsgálatokat végzett volna) olyan betegeket kezelt, akik esetében az epilepszia lassan növekedő laesióhoz társult. A rohamok megszűnését csak 38%-ban (12/31) figyelte meg[76] – ez az eredmény azt hangsúlyozza, mennyire fontos az epileptikus zóna kiterjedésének és a laesióval való kapcsolatának preoperatív meghatározása[73, 77]. Intézetünkben az a filozófiánk, hogy valamennyi esetben egyedi kivizsgálás alapján kell döntést hozni. Néhány beteg vonatkozásában a klinikai és elektrofiziológiai adatok, a strukturális és a funkcionális képalkotás és a neuropszichológiai vizsgálat egybehangzóan szól a temporalis lebeny sebészi kezelése mellett, mélyelektródás regisztrátumok nélkül. Más esetekben kevés bizonyíték van a TMLE mellett, és sztereoencefalográfos (SEEG-) vizsgálat is szükséges. Az SEEG beültetésének stratégiája az elsődleges feltételezésen (medialis epileptogén zóna) és alternatív feltételezéseken (temporalis pólus, lateralis kéreg, bazális kéreg, insularis kéreg és más kérgi területek) alapul. E vizsgálatoknak az a céljuk, hogy regisztrálják a beteg szokásos rohamait annak érdekében, hogy föl lehessen vázolni a kérgi területek tér- és időbeli érintettségének mintázatát a rohamok alatt. A rohamok precíz tér-időbeli lefolyásának megfelelően egyértelműen és finom pontossággal megszabható a sebészi reszekció térfogata, a mélyelektródás regisztrátumok magas felbontásának köszönhetően. A sugársebészet fő limitációját a célterület (előírt izodózis-térfogat) mérete jelenti. A TMLE sugársebészeti kezelése minden bizonnyal a leginkább szelektív sebészi terápia a betegek ezen csoportjában, következésképpen a precizitásra és az epileptogén zóna meghatározására vonatkozó követelmények szigorúbbak. Ezenfelül ha a mélyelektródákkal történő vizsgálat a TMLE valamelyik különös altípusára utal, az a kezelt térfogat áttervezéséhez és gyakran annak csökkentéséhez vezethet.