Kormos József

Nevelésfilozófia


A pedagógia mint tudomány meghatározásai és jellemzői

A pedagógia görög eredetű szó (παιδαγωγια) jelentése: gyermekvezetés, gyermekkísérés. A pedagógus pedig a gyermek vezetője, kísérője. A paisz gyermek és a ágein vezetni, kísérni szavakból származik. Hasonlóan a filozófiához – amelynél a filozófus volt először használatos – a pedagógia szót megelőzte a pedagógus (παιδαγωγος) használata. Azt a rabszolgát nevezték így, aki kísérte, vezette a filozófusokhoz tanítás céljából a fiúgyereket. Később bővült a jelentése a nevelés értelmében, így már azt a szolgálót nevezték így, aki a gyermek szellemi „vezetését” is, vagyis a nevelését végezte. A szolga először vitte a gyermek íróeszközeit, hangszereit, a foglalkozásokon is ott volt, majd hazakísérte. A gyermekkísérés közben a rabszolga is tanult, úgyhogy később foglalkozni is tudott a gyermekkel otthon. A rómaiak is szívesen alkalmaztak ilyen művelt rabszolgákat nevelőnek, tanítónak. Így terjedt el aztán a pedagógus elnevezés a gyermekekkel hivatásszerűen foglalkozó emberekre.

Nevelésfilozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 259 9

Hivatkozás: https://mersz.hu/kormos-nevelesfilozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave