Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog I.

A szakigazgatás általános alapjai, nemzetközi összefüggései. Az állami alapfunkciók igazgatása


A közigazgatási szervezet

Alapvető tény az, hogy a tagállami közigazgatási szervezet tér el egymástól a legnagyobb mértékben. Ez a sokszínűség azonban éppen az európai jogfejlődés hatására mérséklődő tendenciát mutat. Ahogy azonban az már korábban jelzésre került, vannak már olyan uniós jogszabályok, melyek az anyagi jogi szabályok mellett szervezeti normákat is tartalmaznak és ezzel az egységesítés – Brüsszel által favorizált, de nem intézményesített – folyamatát erősítik. Az egységesülő közigazgatási szervezeti megoldások közé lehet továbbá sorolni az európai ügyekkel foglalkozó kormányzati szervek rendszerét is. Ezenkívül a független szabályozó ügynökségek létének alapelvi szinten történő megkövetelése a versenyjog és igazgatás, a pénzügyi felügyelet, az adatvédelem és informatika stb. területén szintén ebben az irányba hat. A közösségi politika kiterjesztése eddig nem érintett területekre egyben az ügynökségi rendszer gyors fejlődését is eredményezi, hiszen ezeken a területeken tradicionális közigazgatási szervek korábban nem voltak, így nem átalakítani, hanem egységes elvek és célrendszer mentén újonnan létrehozni kell azokat.

Közigazgatási jog I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 623 7

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave