Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog I.

A szakigazgatás általános alapjai, nemzetközi összefüggései. Az állami alapfunkciók igazgatása


A lakcím nyilvántartása

A tartózkodási hely szabad megválasztásának joga szinte minden államban a legalapvetőbb szabadságjogok körébe tartozik. Hazánkban is az Alaptörvény biztosítja (a Szabadságról és a felelősségről szóló fejezet XXVII. cikkében), hogy mindenki, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén, szabadon válassza meg a tartózkodási helyét. Szintén a legtöbb államban létezik olyan központi nyilvántartás, amely a polgárainak a lakcímét, tartózkodási helyét tarja nyilván. Ezen nyilvántartások fenntartása azért indokolt, mert az ilyen adatbázisok hiányában számos állami feladat gyakorlati megvalósítása kivitelezhetetlen lenne, továbbá az adatok hiánya jelentősen megnehezítené a polgárok és a gazdasági élet szereplőinek egymás közötti kapcsolattartását. A központi lakcímnyilvántartások működtetésénél az egyes államok részletszabályai eltérést mutatnak ugyan, de valamennyiben közös az, hogy törekednek egy naprakész, pontos, a jogosultak részére könnyen hozzáférhető, lehetőség szerint elektronikus alapon nyugvó adatbázis fenntartására.

Közigazgatási jog I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 623 7

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave