Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


8 A hivatalos adatok szerint a pénztári vagyonban devizában denominált külföldi részvények is voltak, összesen 98,1 Mrd Ft értékben. Más források szerint viszont az állam kezébe jutott külföldi részvényvagyon ennél sokkal nagyobb volt (511,9 Mrd Ft, illetve 400 Mrd Ft), és ennek eladása már akkor elkezdődött, amikor még létre sem jött az NYRAA. Korábban ugyanis angol, amerikai, német, francia, olasz, japán, de orosz, brazil, kínai és mexikói részvényekbe is fektettek a kötelező magánnyugdíjpénztárak. Az Index egyik oknyomozó riportja szerint 11 nappal az alap hivatalos indulása előtt, 2011. május 20-án az AKK az UniCredit bankot bízta meg a külföldi, vélhetően könnyen likvidálható papírok kezelésével, amit az alap irányító testülete megalakulásakor – utólag – tudomásul vett. Pedig az alap és az ÁKK között ekkor még nem is volt semmilyen szerződés, ami alapján az ÁKK kiválaszthatta volna, hogy kire bízza az alap értékpapírjait. Hogy miért és hogyan döntöttek pont az UniCredit mellett, az nyilvánvaló: az egész Manyup-ügyet kézben tartó Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter évtizedes barátságban állt a bank elnök-vezérigazgatójával, Patai Mihállyal. Lásd https://24.hu/fn/gazdasag/2011/05/23/nyugdij_zsiros_uzlet_unicreditnek/ https://index.hu/gazdasag/2015/10/08/nyugdijreform_es_adossagcsokkento_alap/

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave