Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


32 2014-ben 47 önkormányzati és magántulajdonú cég alkalmazásában kb. 1500 kéményseprő dolgozott az országban. Mivel a törvény az önkormányzatok feladatait érintette, a kormánynak kétharmados támogatásra lett volna szüksége a törvénymódosításhoz, és ez a többség 2015 folyamán elveszett, a Fidesz-frakció egy időre megállította a törvény vitáját. Kivételes, bonyolító eleme volt ennek a történetnek, hogy a magántulajdonú kéményseprő cégek alkalmazottai és az őket tömörítő szakszervezet (KOSZ) támogatta az államosítást, mert ettől béremelést és a munkafeltételek javulását remélték. A cégek képviselői viszont azzal érveltek, hogy többségüknek hosszú távú szolgáltatási szerződése van az önkormányzatokkal, és azokat nem lehet egyik napról a másikra felbontani. A 2015 végén megszavazott törvény szerint 2016. július 1-től évente kétévente egyszer ingyenessé vált a gázkémények ellenőrzése, és megszűnt a korábbi, évenkénti ellenőrzés kötelezettsége. Lásd 2015. évi CCXI. tv. a kéményseprő-ipari tevékenységről. Az ügyben a KOSZ vezetője magánemberként népszavazást kezdeményezett („Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam törvényben biztosítsa a lakosságnak a legalább évenkénti kéményellenőrzést, függetlenül a kémény vagy a tüzelőberendezés típusától?”), de a Nemzeti Választási Bizottság ezt 2016 júliusában elutasította. 2016 nyarán már csak kb. 10 kéményseprő cég maradt a piacon, a többi megszűnt (NSZ, 2016. júl. 19.). Budapesten 2016 végéig mégsem történt változás, a főváros nem adta át az államnak a saját tulajdonú kéményseprő cégét.

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave