Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


49 A 4. kérdés: „Vannak, akik szerint továbbra is méltányos tehermegosztásra van szükség az állam, a nagyvállalatok, illetve a bankok és az emberek között akkor is, ha ez ellentétes az EU elvárásaival. Mások szerint a bankoknak és nagyvállalatoknak kisebb részt kell vállalni a válság terheiből, mert így tudják eredményessé tenni gazdálkodásukat és segíteni a gazdaságot.” A 10. kérdés: „Vannak, akik úgy gondolják, az államnak vissza kell szorítania a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatokat. Mások szerint nem kell föllépni a monopóliumok ellen; rendjén van, hogy a nagyhal megeszi a kishalat.” A 11. kérdés: „Vannak, akik szerint nem szabad megengedni, hogy a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokat (víz, villany, gáz, szemétszállítás, távfűtés) biztosító cégek, üzletek haszonra törekedjenek, és ezért köztulajdonban kell tartani őket. Mások szerint helyes, hogy ezek a vállalatok profitérdekeltek.” A 12. kérdés: „Vannak, akik szerint az ország legnehezebb sorsú településein támogatni kell olyan szociális szövetkezetek működését, amelyek hasznos pénzkeresetet biztosítanának azoknak, aki korábban csak segélyekből tudtak megélni. Mások szerint nem segítenek az ilyen megoldások.”

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave