Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


240 A sértett cégek közül kettő, a svéd Unibet International és a brit Sporting Odds névre hallgató cég közvetlenül a NAV-val került konfliktusba, amely a jogtalan működés alapján a két céget pénzbüntetésre ítélte. Ezek az ügyek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra kerültek, majd pedig a magyar bíróság állásfoglalást kért az EUB-tól. A luxemburgi fórum 2017-ben mind a két ügyben elmeszelte a magyar államot, és megállapította, hogy Magyarországnak az online szerencsejátékok nyújtására vonatkozó koncessziók odaítélésével kapcsolatos szabályai nem egyeztethetőek össze a szolgáltatásnyújtás szabadságának EU-s elvével, mert a korlátozások diszkriminatívak, sértik a letelepedés szabadságát és sérül az átláthatóság követelménye is. Az Európai Bíróság szerint a magyar hatóságok sem a koncessziók odaítélésének hatósági feltételeit, sem pedig a szerencsejáték-szervezők ajánlattételéhez teljesítendő technikai feltételeket nem határozták meg kellő pontossággal. Ezt követően 2022 elejéig nem történt semmi, a kormány csak ekkor fogott hozzá az EU által kifogásolt jogszabályok módosításának előkészítéséhez. Így joghézag támadt, amelyet kihasználva 2021-ben az Unibet visszatért a magyar online piacra.

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave