Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


3

A visszadátumozás tényét valószínűsíti a Népszabadság 1996. október 10-i tudósítása. „Úgy tudjuk, hogy az ÁPV Rt. igazgatósága a KEI vizsgálata alapján ekkor már tudta, hogy a kormány másnap fel fogja menteni a testületet, ezért váratlanul összehívták a Dunaferr Rt. vezetőit, és aláírták a szerződést.”

Figyelemre méltó körülmény, hogy a Dunaferr vagyonkezelési szerződéséről sem az ÁPV Rt. 1996. évi nyilvános beszámolója, sem az Országgyűlés számára készített bizalmas éves beszámolója nem tesz említést. Az ÁPV Rt. működését hivatalból évente ellenőrző Állami Számvevőszék J/5237 jelű beszámolója viszont annyira óvatosan próbál fogalmazni, hogy eközben vaskos számszaki hibát követ el. Az ÁSZ-jelentés 50. oldalán ugyanis az szerepel, hogy „a pályázat elfogadásáról az ÁPV Rt. korábbi igazgatósága döntött, a vagyonkezelési szerződést 1997. (sic!) október 1-jével kötötték meg.” Az 1997-es szám nyilvánvaló elírás 1996 helyett, az „október 1-jével kötötték meg” kifejezés viszont elkeni azt a jogi és politikai szempontból egyaránt perdöntő kérdést, hogy mikor is írták alá a szerződést. Hasonló elkenő, de az évet tekintve pontos megfogalmazás található az ÁSZ következő évi, J/57. számú jelentésének 44. oldalán.


Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave