Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


1

A magántulajdonban, illetve köztulajdonban álló vállalatok működésének összehasonlításáról szól Alessi (1980) már klasszikussá vált írása. Ugyancsak sokszor idézik Boardman–Vining (1989) tanulmányát, amely az 1980-as évtized első harmadának 500 nem amerikai óriásvállalatát elemezte aszerint, hogy magántulajdonban, vegyes tulajdonban vagy állami tulajdonban álltak. Ez a tanulmány egyértelműen a magáncégek hatékonysági fölényét mutatta ki – hozzátéve, hogy a vegyes tulajdon még rosszabb, mint a tisztán állami tulajdonlás. Az amerikai McKinsey cég az ezredforduló idején, 12 éven át 118 iparágban folytatott mikroszintű elemzéseket. Számításaik szerint egyedül a koreai acélipar esetében érte el az állami tulajdonú cégek élőmunka-termelékenysége a világ élvonalát, mindenütt másutt jelentősen elmaradt attól (Lewis, 2008: 143). A legújabb irodalomból lásd még Anderson et al. (1997), Megginson–D’Souza (1999), Megginson–Netter (2001), Clarke–Cull–Megginson (2005), Megginson–Sutter (2006), Estrin és szerzőtársai (2009), Mühlenkamp (2013), IMF European Department (2019). Shi–Sun (2016) tanulmánya a tőzsdén bejegyzett kínai cégek mintáján vizsgálja a privatizáció hatását a vállalati hatékonyságra és a nyereségre. Brown és szerzőtársai (2013) az orosz feldolgozóipar adatait vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy – a többi kelet-európai országhoz képest – 2005-ig ott csak nagyon kis mértékben nőtt a vállalati szintű termelékenység a privatizációt követően.

Király (2016) tanulmánya jó áttekintést ad a nemzetközi irodalomból a kereskedelmi bankok működéséről. Ebből kitűnik, hogy ebben a körben egyértelműen hatékonyabbak a szakmai befektetők irányítása alatt álló bankok, legfeljebb amellett szólnak empirikusan igazolt érvek, hogy a fejlesztési bankok és más speciális célú pénzintézetek között vannak eredményesen működő állami bankok is. Az általa hivatkozott legfontosabb tanulmányok közül lásd La Porta és szerzőtársai (2002) sokszor idézett cikkét.


Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave