Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


21 A privatizáció történetében 2011-ben fordult elő először, hogy egy privatizációs szerződés jóváhagyóit – vagyis a privatizációs döntéshozókat – utólag azon a címen próbáltak meg felelősségre vonni, hogy nem kötöttek ki megfelelő garanciákat az adásvételi szerződésben. Ez a 2008-as Fradi-pálya privatizációja kapcsán fordult elő (3.8.). Az MNV Zrt. FB-je 2011. március 23-án különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt feljelentést kezdeményezett ismeretlen tettesek ellen. Mint a kiadott közlemény megfogalmazta, „a vevő adásvételi szerződésben foglalt stadionfelújítási kötelezettsége többek között azért nem teljesült, mert a szerződés nem tartalmaz az MNV Zrt. javára semmilyen biztosítékot, amellyel érdekeltté tehette volna a vevőt a stadion-felújítás teljesítésében. Az adásvételi szerződés ilyen tartalommal való megkötése miatt az MNV Zrt. álláspontja szerint súlyos felelősség terheli a Vagyonkezelő korábbi vezetését, közöttük különösen azokat, akik a szerződést aláírták, valamint az értékesítési eljárást felügyelték” (http://www.mnvzrt.hu/sajtoszoba/_/_/sajtokozlemenyek/20110331.html).

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave