Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


6 A Fővárosi Fürdőigazgatóság 2006–2009 közötti működése kapcsán két ügyben indult nyomozás. Az egyik a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) 2 Mrd Ft-os ún. beléptetőkapu-projektjének közbeszerzési ügyében folyt. A Demszky-féle városvezetést a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezető-helyettese, György István jelentette fel még 2009-ben. Bizonyítottság hiányában az ügyet a BRFK 2016 novemberében vádemelés nélkül zárta le (http://index.hu/belfold/2015/11/12/elbukott_egy_ujabb_fideszes_elszamoltatas/). Mindezzel párhuzamosan 2010 óta folyt a nyomozás a BGYH vezérigazgatója, az SZDSZ által kinevezett, Ferenci Tibor ellen. Őt a fővárosi fürdők egyes tevékenységének kiszervezése miatt vádolták hűtlen kezeléssel. Ferencit 2017 márciusában – bűncselekmény hiányában – jogerősen felmentették (http://index.hu/belfold/2017/03/02/a_demszky-era_ujabb_vezetojet_mentettek_fel/).

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave