Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


67 A Magyar Közlönyben 2009. április 15-én megjelent 83/2009. (IV.10.) kormányrendeletről van szó, amely – a hatósági ügyintézés szempontjából – kiemelt beruházássá nyilvánította a „Sukoró község külterületén megvalósuló King’s City nevű komplex turisztikai projekt”-et. Ezt a rendeletet egyébként a már többször is említett jogász, Bencze Izabella pár héttel korábban megtámadta az Alkotmánybíróságnál (www.mno.hu, 2009. szept. 22.). Ebből a szemszögből nézve tehát Schiffer nyitott ajtón dörömbölt. Másfelől viszont nagy jelentősége van annak, hogy 2009. április 15-én Gyurcsány már nem volt miniszterelnök. Erre Schiffer első feljelentése ravasz módon utal is, amikor annak kinyomozását kéri az ügyészségtől, hogy a sukorói projekt „előkészítése során megtartották-e a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény, illetve az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény rendelkezéseit” (kiemelés tőlem – M. P.).

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave