Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


6 A választásokat követően, 2010 júniusában néhány napon belül több mint kétezren írták alá a következő szövegű nyilatkozatot: „A demokratikus jogállam magyar híveit növekvő aggodalommal tölti el, hogy az országgyűlési választás nyertesei a kormányváltást »forradalomnak« tekintik, a politikai ellenfél választási vereségét pedig alkalomnak az ellenféllel való leszámolásra. Az »elszámoltatás« fogalmában összemossák a bűncselekményekért való jogi felelősségre vonást a másfajta politika egzisztenciális szankcionálásával, s ez jogállamban megengedhetetlen. A Fidesz frakcióvezetőjének korábbi nyilatkozatát követően most Kövér László fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök elleni eljárással, a politikai ellenfélnek a közéletből való erőszakos eltávolításával. A negyvenes évek végén is így kezdődött a demokrácia felszámolása, és nem lehet kétségünk afelől, hogy a politikai ellenfélnek a közéletből való eltávolítása ezúttal is hasonló célt szolgál. A demokratikus jogállam magyar híveiként tiltakozunk a Fidesz »elszámoltatási« kampánya, a vezető Fidesz-politikusok fenyegető nyilatkozatai ellen, és felhívunk mindenkit a szabadság védelmére” (http://www.klubhalo.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=17697).

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave