Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Viták, megoldások, értékelések


13 Csehszlovákiában, illetve a későbbi Csehországban ez a fajta csalás olyannyira elterjedt és szemet szúró volt, hogy erre egy külön kifejezés is született: tunelování, ami szó szerint csalást jelent, de asszociál az alagút (tunel) szóra is. Ez a magyarázata annak, hogy a kifejezés átkerült az angol nyelvbe is (tunneling), méghozzá azzal a jelentéstartalommal, amire fentebb utaltunk. A tunneling azt jelenti tehát, hogy egy szétszórt tulajdonosi struktúrával rendelkező társaságból – mintegy a föld alatt – kilopnak, kiszivattyúznak minden értéket. Látványos példája volt ennek az a folyamat, ahogyan a plzeni Škoda Művek topmenedzsmentje kilopta magának a vagyont. Az ügy a bíróság előtt végződött, ahol viszont felmentették a vezérigazgatót, mondván, hogy az általa elkövetett pénzügyi-jogi manipulációk az adott időszakban általánosan alkalmazott eljárások voltak. A 90-es évek végén azután – a cseh tapasztalatok fényében – a nyugati elemzők felfedezték, hogy nagyon hasonló korrupciós technikák kerültek alkalmazásra több ázsiai országban is. Lásd http://en.wikipedia.org/wiki/Tunneling_%28fraud%29

Privatizáció és államosítás Magyarországon III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 102 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave