Az irodalomtanításnak a performativitás, az élménypedagógia jegyében elgondolt megújítása kiegészítheti a kronologikus logika mentén szerveződő tanítást, ami módszertani szempontból vár el nyitottságot (lásd ehhez a IV. fejezet egészét is). A performativitás kapcsán lehet beszélni például a drámapedagógia alkalmazásáról. A drámapedagógiát a pedagógiai konstruktivizmus egyik megvalósulási módjának tekinthetjük. Az irodalomórához kapcsolódó jelentősége megmutatkozik abban, hogy mozgásos, metanyelvi és verbális interakciók révén felépíthetünk a diákokkal közösen egy eljátszható világot különféle szerephelyzetekkel, melyek például különféle nyelvi regiszterekben, szimbolikus utalásokban, tárgyakban teremtődnek meg. A játék a jelentések születésének folyamatát is meg tudja mutatni. Mindaz, amit a szövegelemzések alkalmával próza- vagy drámapoétikai eszköztárként emlegetünk, egy-egy jelenet megtervezésekor és előadásakor világteremtő erővel bíró szó, gesztus. A játszásban megvalósuló interpretáció, az újrajátszásban születő újraértelmezés természetesebbnek tűnik, mint az olvasásra épülő órák értelmező tevékenysége, ugyanakkor a jelenet ismétlő bemutatása szükségszerűen visszavezet a szöveghez, megvalósul a hermeneutikai olvasástapasztalatra épülő értelmező-elemző munka egyik alapelvének belátása, vagyis a szöveg elsődlegessége. A drámajátékok nemcsak a drámák tanításakor alkalmazhatóak, hanem más műnemek szövegei is színre vihetőek. Leginkább a történetmondó szövegek, de egy-egy lírai mű beszédhelyzete is bemutatható egy-egy pillanatkép formájában. Sőt, a memoriterek felmondását lehet segíteni az Activity nevű játék mintájára. A drámajátékban a szerepek megformálása önismeretet is elvár, illetve fejleszt. A játék alkalmazásakor mindenképpen figyelembe kell venni a diákok közösségének jellemzőit, a nyitottságot vagy a megnyithatóság lehetőségeit, illetve a stigmatizáló kortárs gesztusok veszélyeit. A drámajátékot eredményesen lehet alkalmazni kisebb létszámú közösségben, mint például fakultációs csoportban, ahol az irodalom, a művészetek iránti közös érdeklődés viszonylag gyorsan feloldja a gátlásokat. A drámajátékok támogatják az esztétikai nevelés mellett az érzelmi intelligencia fejlesztését is, ami általában véve is feladata az irodalomórának. A mások előtti játék hatásmechanizmusai a játszóban és a befogadóban is elindítják az értelmezőtevékenységet, melynek a játék után fórumot kell teremteni. A szerepmegformálás megtanít arra is, hogy a látás nem természetes, hanem kulturálisan kódolt, illetve hogy valamit mindig valamiként látunk, és a nézőpont éppoly fontos világteremtő mozzanata szövegnek és előadásnak, mint a befogadásnak. A játékban megjelennek helyzetek, szereplőtípusok értelmezési sémái, melyek az azonosulás mellett az idegenség tapasztalatát is közvetíteni tudják.