Bodrogi Ferenc Máté (szerk.)

Az irodalomtanítás aktuális kihívásai


A kötelezők feldolgozása: motiválási lehetőségek

A kötelező olvasmányok körüli vitákban viszonylag kevés szó esik arról, hogy mi történjen az elolvasott szövegekkel az irodalomórákon. Pedig ez is kiemelt fontosságú pedagógiai kérdés, hiszen az oktatási folyamatban a szépirodalmi alkotások elolvastatása nem válhat öncélúvá, épp ezért kulcsfontosságú, hogy tanár és diák miként dolgozza fel az olvasott alkotásokat. Ha a feldolgozás mindössze annyiban merül ki, hogy a tanulók a tanár segítségével felidézik, majd füzetben rögzítik az adott mű cselekményét, esetleg kitérnek a főbb konfliktusokra vagy a szereplők jellemének néhány szavas leírására, akkor nem várhatjuk, hogy a következő kötelezőt nagy érdeklődéssel veszik majd a kezükbe. A műelemzésnek ennél sokkal komplexebb feladatot kell ellátnia: „a diákoknak minden alkalommal újra és újra meg kell győződniük arról, hogy egy könyv elolvasásával megértenek valamit önmagukról, a világról, a többiekről, a múltról, a világ, illetve a szövegek működéséről” (Fenyő D. 2017: 93.). Ez hozzásegíthet ahhoz is, hogy az olvasás során megtapasztalt nehézséget, a szöveg kiváltotta idegenséget utólagosan felszámolja, az így sajáttá lett alkotás kiváltotta élmény pedig motiváló hatással lehet a következő könyvek elolvasására is. A továbbiakban – a teljesség igénye nélkül – néhány olyan szempontot vesszünk sorra, amelyek a kötelezők feldolgozásának innovatívabb megoldásait jelenthetik.

Az irodalomtanítás aktuális kihívásai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 615 183 6

Tankönyvünk a magyarországi irodalomtanítás aktuális kihívásait, problémáit, dilemmáit igyekszik körüljárni. A fejezetekben megképződő, egymással is szorosan összefüggő súlypontok erőteljesen perspektívafüggőek, ugyanakkor egy érvényesnek vélt térképét jelenítik meg mindannak, amivel manapság a magyar irodalomtanítás – úgy is, mint szakmódszertan és kulturális gyakorlat – szembesülni kénytelen. Ezzel együtt áttekinteni törekszik azokat a folyamatosan velünk élő, avagy vissza-visszatérő kérdéseket is, amelyeket ajánlatos újra és újra átgondolnia mindenkinek, aki irodalomtanításra adta a fejét.

A kötet elsősorban oktatási segédanyag (akár tananyagként, vizsgaanyagként is), vagyis magyar szakos egyetemi hallgatók számára készült, de remény szerint haszonnal forgathatják mindazok a gyakorló kollégák is, akiknek igényük van rá, hogy szakmájuk általános kihívásairól folyamatosan gondolkodjanak. Egyszerre hozza játékba az egyes témákat érintő kurrens, releváns szakirodalmat, s lépteti be azokat a régebbi alapszövegeket is, amelyeket „klasszikusoknak”, megkerülhetetleneknek tekint. Egy olyan átfogó körképet kíván tehát adni, amely nélkülözhetetlennek tűnik ahhoz, hogy kellően felvértezve kerüljön a tanulók közé a pályakezdő, illetve friss és rugalmas maradjon az akár már pályájának végén járó szenior magyartanár is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bodrogi-az-irodalomtanitas-aktualis-kihivasai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave