Ahhoz, hogy meggyőzően érvelni lehessen a popkulturális produktumok irodalomtanításban való felhasználása mellett, érdemes röviden áttekinteni, hogy miért nem szerencsés kritika nélkül elfogadnunk azokat az interpretációs kereteket, amelyek elit- és a populáris kultúra értékalapú megkülönböztetésére épülnek. Mint már említettük, a közgondolkodást és részben a kritikai diskurzust is meghatározza az az alapellentét, amelynek lényege, hogy „az elit- és a tömegkultúra közti szakadék feltételezése mélyén radikális értékkülönbségek rejlenek: a magas irodalom felől túlságosan könnyűnek találtatik a népszerű, az utóbbi irányából pedig unalmasnak vagy éppen sznobnak a másik” (Veres 2009: 16.). Mint arra Benyovszky Krisztián rámutat, ebből is következik, hogy azok számára, akik a popularitás kulturális értékével – és persze ezzel összefüggésben taníthatóságának kérdésével – igyekeznek számot vetni, nagyjából két véglet rajzolódik ki: a démonizáló és a rajongó attitűd (Benyovszky 2019: 31.). Az előbbit a teljes elutasítás jellemzi, amelynek érvkészlete többek között a könnyed kultúrafogyasztás kártékonyságát, a tömegek manipulálhatóságának romboló következményeit, a szellemi-erkölcsi-ízlésbeli elkorcsosulást emlegeti (példaként említhető a frankfurti iskola, azon belül is elsősorban Theodor W. Adorno tömegkultúra-kritikája), míg az utóbbi a kritikus szemléletet mellőzve az élményalapú azonosulás gesztusával közelít a populáris kultúra termékeihez. A továbbiakban a két szélsőséges álláspont végleteit elkerülve – a teljesség igénye nélkül és főként az irodalomra vonatkozó példákra koncentrálva – összefoglaló jelleggel néhány olyan megállapítást idézünk, amely megkérdőjelezi az elit- és populáris kultúra értékelvű szembeállításának egy-egy jól ismert sztereotípiáját: