A kommunikatív tesztfeladatok egyik központi kategóriája az autentikusság, amely körül meglehetősen sok félreértés lebeg. Minden szöveg autentikus ugyanis abban az értelemben, hogy valaki kitalálta, valaki a szerzője volt, ezért számos tesztalkotó számára az autentikusság egyszerűen csak annyit jelent, hogy a szöveg eredeti, anyanyelvűek által elmondott szöveg, amelyet eredeti környezetéből (például egy rádióműsor panelbeszélgetéseiből) emeltek ki. Az idegen nyelvi tesztelésben azonban az autentikusság nem ezt jelenti. Lehet a szöveg akár mesterséges is vagy eredetiséget szimuláló, a lényeg az, hogy az előidézett helyzet legyen ugyanolyan, mint amilyenekkel a jelölt a való életben találkozhat. Vagyis az idegen nyelvi tesztek autentikussága a kiváltott helyzet autentikusságát jelenti. Önmagában tehát a szöveg autentikusságából még nem következik az, hogy a tesztfeladat kommunikatív. Például az a valós igény, hogy a fiatalok kíváncsiak a népszerű popsztárok dalainak szövegeire is, így számukra egy dal leírása autentikus feladat, még nem következik az, hogy egy ilyen tesztfeladat kommunikatív is. Márpedig ilyen feladat szerepel a Cambridge Local Examination Syndicate kommunikatív készségekről szóló vizsgájában (UCLES 1995: 82), ahol a dal kétszeri meghallgatása után a feladat az, hogy válaszolni kell kérdésekre (milyen érzéseket fejez ki az énekes, miért érzi így magát, milyen színűek a szemei?). Ugyanez a dal szerepel egyszerűbb (!) szinten is, ahol a szöveg meg van adva, csak abból egyes szavak hiányoznak, amelyet a jelölteknek ki kell tölteni. Ilyen feladatokat bőségesen láthattunk a diszkrétpontos tesztelést megelőző időszakban, ahol akár egy vers, akár egy leírás értettségét kellett kérdésekre adott válaszokkal igazolni, illetve a hiányzó szavakat kitölteni. Az ilyen feladatok ugyan nem haszontalanok, de semmiképpen sem nevezhetjük őket kommunikatív tesztfeladatoknak. Az ilyen feladatokat akkor tehetnénk legalább funkcionálissá, ha a kifürkészett adatokkal még kellene tenni valamit.