Nyelvtanárok körében általános az a vélemény, hogy az olvasás fejlettségének vizsgálata céljából olyan tevékenységeket kell kiválasztani, amelyeket egyébként is preferálunk az oktatás során. Prediktív és diagnosztikus célú értékeléseknél, ahol a visszacsatolás folytonossága különös jelentőségű, ez bizonyára igaz. Kritériumorientált mérések esetén azonban, ahol egyébként sem vesszük figyelembe az előzetes tanulási élményeket, szükségletelemzést szokás végezni. Egy-egy közösség igényei nagymértékben eltérhetnek egymástól. Más-más forrásokat használnak azok, akik kedvtelésből olvasnak irodalmi vagy magazinszintű szórakoztató, esetleg hobbiszövegeket, mint akik ismeretszerzés céljából forgatnak szakfolyóiratot, monográfiát, esetleg nyelvkönyveket. Lehet olvasni kényszerből is (jelentéseket, dokumentumokat, életrajzokat, pályázatokat, panaszleveleket stb.), és még számtalan forrást sorolhatnánk fel az érdeklődési körtől, a motiváltság fokozataitól és általában az olvasási környezet jellegzetességeitől függően. Az egyén számára természetesen az olvasási környezet hiánya vagy nyomasztó sivársága lehet veszélyes, és ebben a tekintetben világosan kell látnunk, hogy számos modern telekommunikációs eszköz ugyan támaszkodik az olvasási készség (és a nyelvtudás) átlagos fejlettségére, ugyanakkor a hagyományos olvasás vetélytársa is.