Az olvasási tesztek sikerességének titkos motorja a vizsgáztatók rutinos szövegválogató képessége, amely fejleszthető és tanítható, de létezik ilyen irányú tehetség is. Általában azok tudnak jól szövegeket válogatni, akiknek eleve sokrétű és hatalmas az olvasottsága („bennük van a kilométer”); akik nagyon jól ismerik a célnyelvet; akik nagyon jól bele tudják helyezni magukat a jelölt szerepébe; akik kifejezetten érzékenyek az anyanyelv és a célnyelv közötti kontraszthatásokra. Ezeken kívül természetesen be kell tartani bizonyos technikai paramétereket: a célba vett nyelvtudási szint, a választható szöveg hosszúsága, lexikai sűrűsége, írói stílusa és a viszonylagos tematikai kötöttség. Ez az utóbbi örökzöld téma a szövegválasztások világában, nevezetesen az, hogy milyen mértékben vegyük figyelembe a jelöltek becsült háttértudását, kulturális ismereteit, szokásaikból alakult mániáit, divatokba kötött szűklátókörűségét egy-egy vérpezsdítően új szemléletű szöveg kiválasztása során. Egyáltalán, miként lehet a kiválasztott szövegek nehézségi fokát nemcsak hogy egybevetni, hanem kiegyenlíteni és biztosítani megannyi vizsgahelyzetben hosszú esztendőkön át. A Magyar Állami Nyelvvizsga a hetvenes évek derekán kezdte el járni a maga kálváriáját ezen a területen: miközben a nyelvvizsgát letenni szándékozók száma ugrásszerű növekedésnek indult, a szövegek felkutatása, javítgatása, a titkosság miatt csak apró mintán történő kipróbálása mindennapi kihívássá vált. Műfaji szempontból az újságcikk alapú szövegek uralták a terepet, és hamar kiderült, hogy a harminc sor körüli, felsőfokra szánt szövegeket könnyebb kiválasztani, mint a húsz sor körüli középfokúakat. Akkor még kevesebb szó esett diskurzuselemzésről, így a szövegek tördelhetőségéről is. Bár eredeti szövegeket használtunk, éppen egy-egy bonyolult szó vagy kifejezés szelídítésével sikerült megtörni az autentikusságot. Ennél is veszélyesebb beavatkozás, amelyet kifejezetten kerültünk, a szöveg nyelvtani szerkezeteinek egyszerűsítése, „orvoslása”. Egy idő után az alelnökök már csak autentikus szövegeket fogadtak el, jóval a kommunikatív tesztelés ilyen irányú követelményeit megelőzően. Azt azonban sohasem lehet biztosítani, hogy egy szöveg mindenkinek „egyaránt jól feküdjön”. Az eltérő érdeklődés, az olvasottság időnként szélsőséges értékei bizonyossá teszik azt, hogy a jelöltek vagy egy-egy kisebb csoportjuk számára más-más téma a nehéz. Tematikai egységességet tehát nem lehet, de nem is kell elérni, viszont a nyelvi szintek egyértelműségét, azok grammatikai, lexikai, pragmatikai kiegyensúlyozottságát mindenképpen biztosítani kell.