Ezek között ősi munkaformának számít a tematikus monológ, amely természetesen bármilyen szóbeli vizsga megnyilvánulási formája lehet, nemcsak nyelvvizsgáké. Nyelvvizsgák esetén az előre kialkudott tematika lehetővé teszi az előzetes felkészülést. A vizsgabizottságok igénylik ezt a befektetést, hiszen rögtönözni is csak az tud tartalmasan, aki jól ismeri ezeknek a témáknak a tartalmi kérdéseit, nemkülönben a rá vonatkozó szókincset. Azt viszont szinte minden vizsgabizottság el szokta utasítani, hogy valaki hosszabban, előre bemagolt szöveggel próbálkozzék. Ezt elkerülendő vált divatossá a képleírás, amely egy megfelelően részletező kép esetén leírás jellegű monológ kiváltójává válhat. Ezzel rokon feladat az úgynevezett elmesélés, amelynek szintén lehet képi stimulusa (például képsor), de a kiváltó „ok” lehet egy frissen olvasott vagy éppen hallott szöveg. Ez a feladattípus automatikusan előtérbe állítja a rövid távú memória kapacitását, fejleszthetőségét, illetve az ilyen jellegű vizsgafeladatokra való felkészülés didaktikai kérdéseit. Ezzel kapcsolatosan vádakat is szokás megfogalmazni, ezeket azonban vissza kell utasítani, hiszen egyetlen megnyilvánulásunk sem memóriamentes tevékenység. Természetesen ebben a műfajban is előfordulhat, hogy ezek a vizsgálati módszerek együtt jelentkeznek más tesztelési technikákkal, vagyis a többfajta tesztelési technikát magában foglaló teszt tűnik érvényesebbnek.