Az írás társadalmilag meghatározott szituációkban működő, kommunikatív funkciót ellátó, íráshelyzetben rögzült nyelvi kód, amelynek vizsgálatai számos mesterséges folyamatot indítanak el az elégséges szövegminta kiváltása érdekében. Természetellenes eljárásnak tekinthető például az a gyakorta használt feladat, hogy a jelölt megadott idő alatt, megadott témára készítsen egy esszét. Természetes környezetében az ilyen írás témáját magunk választjuk, az időt nem korlátozzuk, és így többször is átvizsgálhatjuk, javítgathatjuk a művet, amelyre a vizsgán idő hiányában nem kerülhet sor. Ilyen értelemben mesterségesnek és a mindennapi praxissal szemben állónak érzékeli Raimes (1990) az ETS TWE (Test of Written English) elnevezésű vizsgáját, a benne szereplő rövid írásos folyamatok, valamint a túlzottan szimpla értékelőskála miatt. Mivel ez a vizsga az egész világon népszerű, és mint felvételi vizsga nagy tekintélyre tett szert, technikai megoldásaival negatív hatást váltott ki az írástanítás gyakorlatában, mivel az osztálytermi gyakoroltatás és értékelés napi rutinjától eltér. Kételyek merültek fel a szerkezeti validitást illetően is, mivel csak kevéssé lettek feltárva azok a sajátosságok, amelyek a más anyanyelvűek célnyelvi írásos produkcióit jellemzik az anyanyelvi íráskészség és az idegen nyelvi íráskészség kontrasztjában. Minden ilyen és ehhez hasonló elméleti kétely arra vezethető vissza, hogy még részletesebb, még precízebb modellezésre, még kevésbé félreérthető szerkezeti leírásra lenne szükség az írott nyelvi produkciókat létrehozó készségek és képességek megjelenítésében. Az ez irányú rendszeres kutatást korlátozza az a tény, hogy az emberek olyan sokféle helyzetben és olyan sokféle változatban használják az idegen nyelveket, hogy ilyen nagyszámú változóval igen nehéz dolgozni. Az egyik lehetséges megoldás az olyan egységesítés, mint amilyen az Európa Tanács keretében folyik már évtizedek óta, és amely skálákat is felvonultató keretrendszerben rögzíti az elérhető szinteket.