Nem szükséges állást foglalni a különféle skálák ügyében annak a tanárnak, aki az újabban divatossá váló úgynevezett portfóliómérésekben vesz részt. A portfóliók értékelése, minősítése egy olyan rendszer, amelyben a diákok megítélése természetesebb és nyugodtabb körülmények között történik. Egy-egy ilyen portfólióban többféle írásos műfaj is szerepel a történetektől a riportokon át a jelentésekig, levelekig: hagyományos esszé, szövegelemzés, életrajz stb. Hosszasan sorolhatnánk a különféle műfajokat, a lényeg egy és ugyanaz: a diák írásbeli képességének megítélését egy portfólióban többféle feladatra bízzuk, amelyeket nem kell rövid időhatárok alatt megoldani, mint ahogy az a hagyományos tesztelésben történik, hanem lehetőség nyílik az írott szövegek javítására, mint ahogy az a valós életben is lejátszódik. Az előnyök között említhetjük még azt a lehetőséget, hogy a diákok egymás portfólióit értékeljék (peer assessment), mielőtt a tanárhoz vagy külső elbírálóhoz kerülne. Az ezzel kapcsolatos szóbeli megbeszélések, elvárások megtárgyalása általában ösztönző hatású, elmélyült vizsgálódás esetén az önértékelést is lehetővé teszi (self-assessment). A portfóliómódszer eddig kizárólag a mérés és értékelés iskolai gyakorlatában terjedt el, hátránya, hogy irdatlan mértékben megnöveli a tanári munkát, és valóságos paradicsom a lusta diák számára. Ugyanakkor a tanárok nehezen tudnak ellenállni a csábításnak, hogy ne úgy tanítsanak, ahogy azt a portfólió megkívánja.