Bárdos Jenő

A nyelvi mérés és értékelés elmélete és gyakorlata


Pszichológia

Amennyiben az idegen nyelvi mérés és értékeléssel rokon, illetve kritikai tudományok között – a nyelvészettől eltekintve – sorrendet kellene felállítani, igen nehéz helyzetbe kerülnénk. Nem kétséges ugyanis, hogy mind a pedagógia, mind az idegen nyelvi mérés tesztelmélete a pszichológiai tesztelésből fejlődött ki, vagyis a tesztelőknek és vizsgáztatóknak nem árt a pszichológiatörténet szemüvegén keresztül megismerkedni a docimológia, illetve a pszichometria kezdeti lépéseivel. Az idegen nyelvi mérés és értékelés mai elméleteihez azonban sokkal nagyobb szükség van a pszichológia két alkalmazott tudományára: a pedagógiai pszichológiára és a pszicholingvisztikára. Nehéz lenne tagadni, hogy gyermekek nyelvvizsgái esetén a fejlődéslélektanra is támaszkodunk, míg a vizsgatechnikák és vizsgamódszertanok nem nélkülözhetik a személyiség-lélektani, illetve csoportlélektani kutatási eredmények beépítését. A biológiai ismeretek fejlődését főként a neurolingvisztika közvetíti, illetve a korábban uralkodó viselkedés-lélektani szemléletet a kognitív pszichológia váltotta fel. Különösen hasznos a tesztalkotók és vizsgáztatók számára a kortárs tanuláselméletek ismerete, nemkülönben az emlékezet pszichológiája vagy a személyiség mérése. A nyelvi mérés és értékelés által felvetett nyelvtudás-problematikák egyes kérdéseire talán a gondolkodás-lélektan, illetve a pszichofiziológia egésze mint biológia közeli határtudomány lesz majd képes választ adni. A nyelvtudás kutatása mindig érzékeny volt az azonos nyelvet és kultúrát elfogadó nagyobb társadalmi csoportok pszichológiai jellegzetességeinek feltárására, így a néplélektan és a nemzetkarakterológia gyakran alaposan félremagyarázott kutatásaira is. A szociális megismerés és csoportlélektan egyes kategóriái már átvezetnek a szociológia mint szintén hasznosítható interdiszciplína világába.

A nyelvi mérés és értékelés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 129 0

Rövid problématörténeti bevezetést követően a mérés és értékelés alapfogalmainak bemutatása következik, majd a szerző részletesen ábrázolja a nyelvi tesztelés világát a tesz-típusoktól a tesztkészítés folyamatáig. Központi fejezete a könyvnek a nyelvtudás fogalmának leírása, amely segítségül hívja a rokon tudományterületek eredményeit is. A könyv mintegy kétharmada a nyelvi értékelés technikáit elemzi hét fejezetben: a kiejtés, a nyelvtan, a lexikai komponens, valamint a készségek: hallásértés, olvasásértés, beszédkészség és íráskészség szempontjából. A kötet a mérés és értékelés mint multidiszciplináris terület rövid történetével és társadalmi gyakorlatának modellezésével zárul. „Bárdos Jenő arra törekedett, hogy a nyelvi tesztelés problematikáját a maga összetettségében, ellentmondásaival, nem megnyugtatóan megválaszolt kérdéseivel együtt mutassa be. A vizsgáztatás különböző aspektusait ábrázoló fejezetekben a nyelvi értékelés és vizsgáztatás zavarba ejtően gazdag világa bontakozik ki.” (Horváth György)

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-a-nyelvi-meres-es-ertekeles-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave