Megállapíthatjuk, hogy különösen az utóbbi évtizedekben a pedagógiai tesztelés elméletét és gyakorlatát leginkább az idegen nyelvi mérés és értékelés elmélete és gyakorlata gyarapította. Örömteli lehetőség volt számunkra, hogy ennek a szakterületnek sajátos tájait bejárhattuk – mindamellett egy csipetnyi szomorúság is, hogy az idegen nyelvi tesztelés legsúlyosabb problémái velünk maradtak, alig változtak. A kutatási metodika fejlődése már a nyolcvanas években megindult, és jól használta fel az alkalmazott nyelvészet által kínált új elméleteket, interpretációkat. Növekedett a kritériumorientált nyelvi mérés szerepe, nemkülönben a performanciateszteké is. Mindeközben az eredmények igazolhatóságának igénye mögé nagy erejű matematikai elméletek sorakoztak fel (G-Theory, IRT stb.), amelyek révén a hozzáértők rövidebb úton juthatnak el a bizonyossághoz. A tesztelmélet és az alkalmazott nyelvészeti gyakorlat összekapcsolódásának számos elméleti és gyakorlati – ha úgy tetszik: teszttechnikai – fejleménye van. Ilyen például a pragmatikai szemléletű tesztelés felfutása, amely igyekszik a kultúrák közötti interakciót is figyelembe venni. A standardizálás túllépte egy-egy ország, sőt egy-egy vizsgarendszer határát: globális igényű a nyelvi mérés és értékelés egységes standardjainak terjesztése. Immáron földgömbnyi szinten merül fel a vizsgarendszerek közötti kooperáció vagy kompetíció kérdése. A megoldásoknak nyelvpolitikai és nem utolsósorban etikai következményei lehetnek.