A laikus olvasó ötven év szakirodalmában jóval több mint egy tucat validitásfogalommal találkozik. Ha ehhez hozzávesszük a többségükhöz kapcsolódó matematikai számításokat (korrekciókkal együtt), akkor nem csoda, hogy a komputációktól elszokott nyelvtanári agy szédül, elbúsong és ... A legnagyobb kutatók között is több olyan akad, aki kétségbe vonja a validitástípusok külön-külön történő tárgyalását, mintha azok önálló egységek lennének. A mérés és értékelés nagy öregje, a 2001-ben elhunyt Cronbach már harminc évvel ezelőtt (Cronbach, 1970) a szerkezeti validitást tartotta a legfontosabbnak. Anastasi is úgy vélekedik (1982: 153), hogy a tartalmi, a kritériumfüggő és a szerkezeti validitás valójában nem különálló, egyenértékű kategóriák, hanem inkább a szerkezeti validitás átfogó fogalmába beletartozó altípusok. Ez a szerkezeti validitás, amely valójában gondos szakmai mérlegeléssel kiválasztott elméleteket, az elméleti hátteret jelenti, utólag is kihámozható egy tesztből. Manapság azonban azzal indul egy teszt kifejlesztése, hogy a teszt készítői megalkotják azt az elméleti konstrukciót, felépítik azt a rendszert, amelynek alapján egy másik rendszert – esetünkben valamilyen nyelvrendszert – számon kérnek. Ez az oka annak, hogy a szerkezeti validitás szinte lenyelte a többi változatot, és a tesztek validációjában szinte mindent kiszorítóan az érdeklődés homlokterébe került.