Bárdos Jenő

A nyelvi mérés és értékelés elmélete és gyakorlata


Triviális vagy látszatvaliditás (face validity)

A klasszikus meghatározás szerint a triviális validitás azt jelenti, hogy úgy első ránézésre a teszt megfelelő, mert azt méri, amit szeretett volna mérni. Ez a vizsgálódás olyannyira felszíni, hogy tesztszakértők már nem is hajlandók tárgyalni a validitásnak ezt az aspektusát az érvényesség komoly kategóriái között. Ősi, kihalófélben lévő fajta tehát, amelynek inkább hangulati jelentősége van. Ha ugyanis egy teszt első látásra nem megfelelőnek tűnik, mert inadekvát, gyermeteg vagy dühítően ostoba, akkor a következmény az, hogy a vizsgázók, a tanárok, az intézmények nem fogadják el, nem kooperálnak még akkor sem, ha esetleg a teszt ténylegesen valid. Titkos rokonságban áll tehát a triviális validitás a már korábban bemutatott elfogadási validitással (response validity), amely egyszerűen csak reagálást jelent: a teszt által kiváltott (gyakran hangulati) reakciók összességét. Mindettől függetlenül, feltételezvén, hogy a mérésben a tesztelés a lehető világok legjobbika, a triviális validitás mindaddig őrködni fog a vártán, amíg az emberi faj látszat iránti szerelme kiolthatatlan. Magyarul: a gyakorlatban nem elegendő, ha egy teszt belülről és titkosan érvényes. A külcsín is számít: a felszíni validitásra egyelőre még szükség van.

A nyelvi mérés és értékelés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 129 0

Rövid problématörténeti bevezetést követően a mérés és értékelés alapfogalmainak bemutatása következik, majd a szerző részletesen ábrázolja a nyelvi tesztelés világát a tesz-típusoktól a tesztkészítés folyamatáig. Központi fejezete a könyvnek a nyelvtudás fogalmának leírása, amely segítségül hívja a rokon tudományterületek eredményeit is. A könyv mintegy kétharmada a nyelvi értékelés technikáit elemzi hét fejezetben: a kiejtés, a nyelvtan, a lexikai komponens, valamint a készségek: hallásértés, olvasásértés, beszédkészség és íráskészség szempontjából. A kötet a mérés és értékelés mint multidiszciplináris terület rövid történetével és társadalmi gyakorlatának modellezésével zárul. „Bárdos Jenő arra törekedett, hogy a nyelvi tesztelés problematikáját a maga összetettségében, ellentmondásaival, nem megnyugtatóan megválaszolt kérdéseivel együtt mutassa be. A vizsgáztatás különböző aspektusait ábrázoló fejezetekben a nyelvi értékelés és vizsgáztatás zavarba ejtően gazdag világa bontakozik ki.” (Horváth György)

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-a-nyelvi-meres-es-ertekeles-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave