Tekintettel arra, hogy a tartalmi validitás (amelyet egyesek terjedelmi validitásnak neveznek) statisztikai módszerekkel nem igazolható, több kutató és szerző (például Henning, 1987) egy kategóriába sorolja a triviális validitással. Márpedig a triviális vagy látszatvaliditás habkönnyű dolog a tartalmi validitáshoz képest. A tartalmi validitás felismeréséhez utólag vagy leírásához a tesztfejlesztés szakaszában rendkívül mély szaktudás és jelentős tapasztalat szükséges, hiszen a tartalmi validitás jelenti számunkra a teszt egész validitásának azt a metszetét, amely megmutatja, hogy a célba vett jelenséget milyen átfogóan, milyen mélységben és mennyire jellegzetesen sikerült reprezentálni. Nem tagadható, hogy ez a validitástípus belső rokonságban áll a szerkezeti validitással. Itt jelentkezik leginkább nyomasztóan az a kényszer, hogy válogatni kell, hiszen egyetlen teszt sem elég hosszú ahhoz, hogy a kiszemelt témát kimerítően tárgyalja. A válogatás szempontjai erősen változhatnak a teszttípusoknak megfelelően, illetve az oktatástól való függés vagy éppen függetlenség szerint. A tartalmi validitás teljesülése tehát az ideális, a valóban reprezentatív mintaválasztás teljesülése, amelynek legnagyobb erénye a válogatás arányossága. Ráadásul ez az arányosság azonos vagy közel azonos kell legyen a vizsgált konstrukció belső arányaival. Gyakori és súlyos tévedés a tesztelésben, hogy a válogatás fő szempontja az, hogy a különféle teszttechnikák mit képesek könnyen mérni. Az ilyen válogatás tévútra vezet, és messze kerülünk attól, hogy mi az, amit valóban fontos megmérni. Olyan tesztkészítőkre van szükség, akiknek fejében kristálytisztán pörögnek ezek a konstrukciók, ha ez nem így van, akkor az út egy kicsit hosszadalmas: előbb meg kell tanulni, hogy az adott konstrukciónak mi a terjedelme (totalitása), milyen hierarchia uralja, hogyan működik és hogyan fejlődik. Vagyis a tesztelés világában is vannak nagyon is emberi jelenségek: aki nem zseni és nem is szorgalmas, az legfeljebb csak idegen tollakkal tud ékeskedni.