Éppen negyedszázada történt, hogy az idegen nyelvek méréséről és értékeléséről szóló első kutatási beszámolómat elkészítettem a Felsőoktatási Pedagógiai Kutatócsoport felkérésére. Bár szakmai életpályám a modern filológiáktól a hungarológián át a pedagógiai nyelvészetig, illetve nyelvpedagógiáig terjed, tanári pályafutásom kezdetétől fogva szenvedélyesen érdekelt az osztályozás, a mérés, a nyelvvizsgáztatás problematikája. Volt olyan évtized is az életemben (1979-től az ITK-ban hosszú ideig az ÁNYB egyik alelnöke voltam), amikor ez a terület első helyre került szakmai tevékenységemben, és igyekeztem is erről – majdnem egyedül – tudósítani. Ma is fontosnak tartom azt a szerepet, amelyet az Állami Nyelvvizsga 1979-es és 1989-es vizsgareformjainak kialakításában játszhattam. Fulbright-vendégtanárságom idején (1988-90) a princetoni ETS-ben (Educational Testing Service, az Egyesült Államok legnagyobb tesztelési és vizsgáztatási kutatóintézete) kutatással töltöttem egy nyarat, ahová később, a veszprémi tanárképzés megszervezése során többször visszatértem. Doktori programunk az idegen nyelvi mérésre és értékelésre összpontosítva indult 1999-ben, munkatársaim közül többen már ebben a témakörben szereztek minősítést. Miért szükséges ilyen hosszasan sorolni a témával kapcsolatos személyes érintettségemet? Mert ez is oka annak, hogy Veszprémben az ötéves és hároméves angol szakos bölcsész- és tanárképzésben az idegen nyelvi mérés és értékelés egy féléves kollokviumi tárgy, valamint a nyelvpedagógiai szigorlat része.