A nyelvtanulási képességeket vizsgáló tesztek olyan prognosztikai tesztek, amelyek azt vizsgálják, hogy a jelölt alkalmas-e, illetve milyen mértékben alkalmas egy idegen vagy második nyelv megtanulására. Minthogy az emberek sikeressége (és sikertelensége) ezen a területen képes szinte minden lehetséges változót felmutatni, laikusnak és kutatónak egyaránt az az elképzelése támadt, hogy egyesek rendelkeznek valami különleges adottsággal (nyelvérzék, nyelvtehetség, nyelvi virtuozitás stb.), amelyet mérni is érdemes. A nagy eltérésekre alighanem pontosabb magyarázatot nyújthatna a tanulási körülményekben, a módszerekben, a kulturális környezetben (és még n számú változó) meglévő, demonstrálható óriási különbség, így a méréssel elérhető eredmény viszonylag kétes. Ha figyelembe vesszük, hogy az embernek ugyanolyan megmagyarázhatatlanul erős ösztöne a nyelv használata, mint póknak a hálószövés vagy denevérnek az ultrahangos távolságbecslés, akkor inkább arra a következtetésre kell jutnunk, hogy minden emberi egyedben működik egy nyelvelsajátító berendezés, amely az egyéni eltérések kárára inkább a hasonlóságokat erősíti. Mint jól tudjuk, létezik ilyen elképzelés, Chomsky fiktív nyelvelsajátító berendezése (LAD, Language Acquisition Device), amelyet mintha lemerítene az első nyelv, az első akkulturáció emberéletben legnagyobb szellemi teljesítménye, bár ez az utóbbi kijelentés távolról sem tudományosan bizonyított tény. Az életkor előrehaladtával egyelőre csak a kiejtés tökéletes elsajátításának képessége csökken bizonyíthatóan. A kutatás mégis viszonylag korán feltételezte, hogy létezik egy ilyen általános nyelvi képesség, különleges alkalmasság, amely elősegíti az idegen vagy második és további nyelv elsajátítását. A fogalom maga, amely az elnevezés mögött áll, kutatási szempontból nehezen váltható aprópénzre, bár az évek múltával egyre kevésbé tartják valamely egységes vonásnak, mint korábban. Inkább komponensrendszernek fogják fel, így a képességvizsgáló tesztek története hűen tükrözi e komponensrendszer változásait.