Már korábban szóltunk arról, hogy a mentális képződmények, pszichikus rendszerek mérése esetén csakis közvetett méréseket lehet elképzelni: ez jellemzi a pedagógiai mérések összességét is. Ebben az értelemben az számít közvetlen mérésnek, ha egy méterrúddal lemérjük egy szövet hosszát vagy egy mérlegen a saját súlyunkat. A tesztelés nemzetközi szakirodalmában azonban fölbukkant a közvetlen, közvetett, illetve direkt, indirekt mérésnek egy olyan jelentése, amelyben direkt nyelvi mérésnek tekintik azokat az eseteket, ha például a beszédet beszéddel, az írást írással mérjük. Ez a „kutyaharapást szőrével” okoskodás ugyan nem vezet nagyon szabatos meghatározásokhoz, de érthetővé teszi, hogy az idegen nyelvi tesztelésben a közvetlen/közvetett megkülönböztetés valójában a teszt felépítésére vonatkozik. Ebben az értelemben egy olyan vizsgálódás, amely valamely készség mögött meghúzódó alkészségek, az adott készség kifejlődését lehetővé tevő képességek alkotóelemeit vizsgálja, az jellegzetesen közvetett mérés. Különösen a strukturalista-behaviorista nyelvtanítás, az audiolingvális módszer uralma idején találkozunk sokféle közvetett méréssel. A mai idők autentikus feladatokat kívánó, performancia-központú tesztelési gyakorlata viszont a közvetlen méréseket részesíti előnyben. A szóbeliséget szóbeli vizsgákkal, az írásbeliséget pedig komplex produktumaiban vizsgáló módszerek nem újak az idegen nyelvi mérés történetében. A kérdés az, hogy sikerül-e valamilyen módon objektívebbé tenni az elbírálást az ősi értékelési módszerekhez képest.