A nyolcvanas évek végén már több olyan munka jelent meg (Hughes, 1989; Weir, 1990), amely mintegy előrevetíti a tesztösszeállítás, tesztfejlesztés századvégi gyakorlatát. Hughes esetében például a legfontosabb szakaszok a következők. Az első lépés a problémafelvetés, amely természetesen célelemzésbe megy át. A második lépés, amelyeket Hughes „megoldásoknak” nevez, a teszt tartalmának, formátumának, időkezelésének és kritériumszintjeinek tisztázása. Ebben a legfontosabb elvárás az adott nyelvi készségek pontosság, elfogadhatóság, megfelelés, sávszélesség és a kiválasztott minta rugalmassága szerinti elbírálása. A harmadik szakasz is a megoldások elnevezést viseli, ebben kerül sor a teszt megírására, annak hangsúlyozására, hogy a mintavétel mindig gazdag kell legyen, komponensei a kiválasztás szempontjából lehetőleg kiszámíthatatlanok. Itemírás- és módosítás következik, a megoldási kulcs elkészítése, majd az előtesztelés. A tesztfejlesztés negyedik és egyben legfontosabb szakasza a validáció, amely tömören kritériumorientált validitásvizsgálatot jelent. Hughes is hangsúlyozza a tesztspecifikáció jelentőségét, itt kell pontosan leírni, hogy mi lesz a teszt tartalma (a célba vett készségektől, szövegtípusoktól, szintektől, témáktól és műveletektől függően), illetve milyen a teszt formátuma, a hozzárendelt idő és a konkrét feladatok. A specifikációban ismertetni kell a pontozási folyamatot, az értékelést a pontozás tükrében. A validáció során szerencsés, ha az eredményeket egy jól megválasztott külső kritériumhoz viszonyítjuk (vö. megegyező validitás).