Bárdos Jenő

A nyelvi mérés és értékelés elmélete és gyakorlata


A legutóbbi évtized modelljei

Időközben a tesztelés matematikai hátterének fejlődése lehetővé tette, hogy a kutatók egyszerre több tényező viselkedését is megfigyeljék igen bonyolult helyzetekben. A kutatási eredmények hatására megdőlt az az elképzelés, hogy a fejlett nyelvtudás mögött egyetlen, egységes képesség húzódik meg. Az új eredményeket figyelembe vevő nyelvtudásmodellek közül Bachman (1990) elgondolása aratta a legnagyobb sikert. Elképzelése szerint a kommunikatív nyelvi képesség (communicative language ability, CLA) három komponensrendszer együttműködéséből fakad. Egyfelől létezik maga a nyelvi kompetencia, amely szervezési (vagy elrendezési) kompetenciából, illetve pragmatikai kompetenciából áll. Az előbbi, vagyis a rendezői kompetencia nyelvtani és szövegalkotói aspektusból, míg a pragmatikai kompetencia illokúciós (a beszédfunkciókat kifejezni képes) és szociolingvisztikai kompetenciából áll. A második nagyobb elem a stratégiai kompetencia, amely a beszédfunkciók értékeléséből, tervezéséből, majd végrehajtásából áll. A harmadik összetevőt Bachman pszichofiziológiai mechanizmusoknak nevezi, ezek valójában a készségeket jelentik, amelyek produktív, illetve receptív csoportjaiban a közlés csatornája szerinti osztat is van (szóbeli, vizuális, hallási). A külföldi szakirodalom (sőt a hazai is, vö. Katona, 1996: 22) jelentős előrelépésnek tartja Bachman modelljét.

A nyelvi mérés és értékelés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 129 0

Rövid problématörténeti bevezetést követően a mérés és értékelés alapfogalmainak bemutatása következik, majd a szerző részletesen ábrázolja a nyelvi tesztelés világát a tesz-típusoktól a tesztkészítés folyamatáig. Központi fejezete a könyvnek a nyelvtudás fogalmának leírása, amely segítségül hívja a rokon tudományterületek eredményeit is. A könyv mintegy kétharmada a nyelvi értékelés technikáit elemzi hét fejezetben: a kiejtés, a nyelvtan, a lexikai komponens, valamint a készségek: hallásértés, olvasásértés, beszédkészség és íráskészség szempontjából. A kötet a mérés és értékelés mint multidiszciplináris terület rövid történetével és társadalmi gyakorlatának modellezésével zárul. „Bárdos Jenő arra törekedett, hogy a nyelvi tesztelés problematikáját a maga összetettségében, ellentmondásaival, nem megnyugtatóan megválaszolt kérdéseivel együtt mutassa be. A vizsgáztatás különböző aspektusait ábrázoló fejezetekben a nyelvi értékelés és vizsgáztatás zavarba ejtően gazdag világa bontakozik ki.” (Horváth György)

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-a-nyelvi-meres-es-ertekeles-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave