Az idegen nyelvi mérés és értékelés korábbi szakaszaiban (hagyományos vagy ad hoc tesztelés) a kiejtést egyáltalán nem vizsgálták, vagy ha mégis – például szóbeli vizsgákon akkor a megfelelő kritériumok hiányában, érthetőség esetén a vizsgáztatók többnyire a közepes osztályzatnál kötöttek ki. A mai, nyelvi laboratóriumokban lefolytatott hallásértési vizsgálatok esetén, illetve szóbeli vizsgákon is némelykor figyelemmel kísérnek egy-egy szupraszegmentális jelenséget, általánosságban véve azonban a kiejtés explicit vizsgálata nem fordul elő. Így az egyik lehetséges – részben történelmi – rendező elv a direkt vagy közvetlen, illetve az indirekt vagy közvetett csoportosítás dichotómiája. Közvetett kiejtésvizsgálatokkal leginkább az úgynevezett diszkrétpontos tesztelés korai szakaszában találkozunk, amelynek kiindulópontja éppen az, hogy a nyelvtudás minden lehetséges alkotóelemét, az arra vonatkozó ismeret szilárdságát a legapróbb részletekig fel kell tárni, és ha az minden egészében fejlett, akkor a nyelvtudás egésze is az. Nem feladatunk most ezen a helyen, hogy ezt a hipotézist bizonyítsuk vagy elvessük (megtette ezt maga az élet), de az alábbi példa tipikusan ilyen közvetett kiejtésvizsgálat.