Bárdos Jenő

A nyelvi mérés és értékelés elmélete és gyakorlata


Az idegen nyelvi kiejtés ontogenezise

Kezdetben vala az utánzás, vagyis inkább az utánzás képessége. Bizonyos leegyszerűsítéssel szólván, a nyelvet már nem kell kitalálni, készen kapjuk, csak megfelelő hitelességgel le kell utánozni. A nyelvi laboratóriumokban gyakran rögzített szerencsétlenkedések dacára minden ember rendelkezik utánozási képességekkel, és még egy szerény utánozási képesség elemei is valamelyest fejleszthetőek – hasonlóan a zenei képességekhez. Inkább az a probléma, hogy az életkor előrehaladtával határozottan csökken az az igyekezet és kétségbeesés, amellyel a csecsemőkortól a kisgyermekkorig olyannyira próbáltuk magunkra terelni a figyelmet. A figyelemfelkeltés kiejtési változatokból áll, a megerősítést nyert kiejtések maradnak meg mintaként. Egyetlen csecsemő sem születik valamilyen nyelvűnek, olyan nyelvet sajátít el, amelybe beleszületik. A csecsemőkor után a kisgyermeknek is elég jelentős erőfeszítéseket kell tennie, hogy egyáltalán észrevegyék és megfelelően kezeljék nyelvi kísérleteit. A már jelentős homlokzattal rendelkező felnőttet jelentős sokk-ként éri az a hatás, amikor bevált kommunikációs rendszerei egy másik nyelvben rendre nem működnek: az anyanyelv hamubasült pogácsája a tarisznyában marad, nem lesz belőle fizetőeszköz a keresztútnál.

A nyelvi mérés és értékelés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 129 0

Rövid problématörténeti bevezetést követően a mérés és értékelés alapfogalmainak bemutatása következik, majd a szerző részletesen ábrázolja a nyelvi tesztelés világát a tesz-típusoktól a tesztkészítés folyamatáig. Központi fejezete a könyvnek a nyelvtudás fogalmának leírása, amely segítségül hívja a rokon tudományterületek eredményeit is. A könyv mintegy kétharmada a nyelvi értékelés technikáit elemzi hét fejezetben: a kiejtés, a nyelvtan, a lexikai komponens, valamint a készségek: hallásértés, olvasásértés, beszédkészség és íráskészség szempontjából. A kötet a mérés és értékelés mint multidiszciplináris terület rövid történetével és társadalmi gyakorlatának modellezésével zárul. „Bárdos Jenő arra törekedett, hogy a nyelvi tesztelés problematikáját a maga összetettségében, ellentmondásaival, nem megnyugtatóan megválaszolt kérdéseivel együtt mutassa be. A vizsgáztatás különböző aspektusait ábrázoló fejezetekben a nyelvi értékelés és vizsgáztatás zavarba ejtően gazdag világa bontakozik ki.” (Horváth György)

Hivatkozás: https://mersz.hu/bardos-a-nyelvi-meres-es-ertekeles-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave