Már az ókori görögök is úgy gondolták, hogy matematikus géniusznak születni kell, tehát az örökletes tulajdonságok függvénye, hogy valakiből kiforrott tehetség válik-e. Minderre a matematikai tehetség korai megjelenése miatt következtettek. Czeizel Endre kutatásai többnyire megerősítették ezt az elméletet. Ő a matematikus géniuszok családfájából és életművéből vont le következtetéseket. Vizsgálatában tíz elméleti és öt alkalmazott matematikus életútját követte le. Erdős Pál matematikai tehetsége már hároméves korában megmutatkozott, köszönhetően matematikatanár édesanyjának, aki felfigyelt gyermeke kivételes képességére. Kármán Tódor, Neumann János és Teller Ede fejszámoló csodagyerekekként tűntek fel 4-5 éves korukban. Kalmár László matematikai tehetsége szintén ötéves korában megmutatkozott. Neumann János már nyolcéves korában felfedezte a differenciál- és integrálszámítást. Bolyai János számára már ötévesen sem jelentett gondot a szinusztétel megértése. Tizenegy talentum elsőfokú rokonságában nem fordult elő matematikai tehetség, náluk ez spontán mutatkozott meg. Ez arra utal, hogy nem a neveltetésük, taníttatásuk következménye a kimagasló matematikai képesség. A további négy matematikus esetében az apák 21,4%-a, a fivérek 7,7%-a ugyancsak matematikai géniusz volt.1