Az elmúlt néhány évtized kognitív pszichológiai kutatásai egyöntetűen rávilágítottak, hogy a megismerési funkciók megfelelő működésében központi szerepet tölt be a rövid távú memóriának vagy munkamemóriának nevezett átmeneti tároló (Racsmány et al., 2005). A munkamemória – melynek időbeli kapacitása néhány másodperc vagy néhány perc – működésének köszönhetően lehetséges az új ismeretek feldolgozása, az új információk rögzítése és későbbiekben a hosszú távú tárolása, a komplex kognitív feladatok megoldása, illetve az új készségek elsajátítása (Szirmai, 2002; Gathercole et al., 2006). A munkamemóriában rögzítjük a logikai vagy szemantikai kapcsolatban nem lévő ingerek sorozatát, például számokat, betűket, értelmes vagy értelmetlen szósorokat (vö. Healy, 1975; Healy–Nairne, 1985; Gósy, 1995a; Németh et al., 2001; Ma et al., 2017; Grenfell-Essam et al., 2019; Polyn et al., 2019). A munkamemória terjedelme nemcsak temporálisan, hanem a tárolt egységek tekintetében is limitált. Kapacitása gyermekkorban és fiatal felnőttkorban folyamatosan nő (Pickering, 2001; Conway et al., 2003; Darki–Klingberg, 2014). Miller (1956) klasszikus kísérlete alapján a felnőttek átlagos rövid távú emlékezetének kapacitása 7±2 egységnek felel meg, függetlenül az egységek által hordozott információ típusától és az egységekben kódolt információ mennyiségétől. Egyes szerzők funkcionális szempontból megkülönböztetik a munkamemóriát a rövid távú memóriától (Cowan, 2008). Eszerint a rövid távú memória csupán a környezetben már nem elérhető információ aktív, rövid idejű megtartásáért felel, míg a munkamemória ezt az információt manipulálni és átalakítani is képes, így lehetővé téve különböző kognitív műveleteket, mint például a beszédprodukciót és -értést (Postle–Pasternak, 2009).