5.1. A beszédértés vizsgálati módszerei

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A pontos beszédfeldolgozás számos részműködés megfelelő szintű funkcionálásának eredménye, így annak vizsgálata is akkor tekinthető alaposnak és megbízhatónak, ha a vizsgálati módszerek valamennyi részműködést lefedik. Magyar nyelven viszonylag kisszámú olyan sztenderdizált diagnosztikai módszer áll rendelkezésre, amely a teljes mechanizmus jellemzésére alkalmas.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Logopédiai vizsgálatok kézikönyve (Juhász szerk., 1999) átfogó segítséget nyújt a beszéddiagnosztika gyakorló szakemberei és a kutatók számára egyaránt. A mű elsősorban a beszédprodukció, illetve kifejezetten a beszédprodukció zavarainak vizsgálatára fókuszál, és így a beszédmegértés kevéssé hangsúlyosan jelenik meg a tárgyalt diagnosztikai módszerek között. A gyermekek nyelvfejlődésének mindkét aspektusa vonatkozásában kihangsúlyozza azonban az anamnézis felvételének fontosságát. Az anamnézis – többek között – képet ad a gyermek esetleges fejlődésbeli eltéréseiről, illetve a beszédállapot és a környezeti tényezők összefüggéseiről. A kórelőzmény felvétele a biológiai-orvosi, a beszédfejlődésbeli és a szociokulturális-pszichés körülmények feltérképezését jelenti (Feketéné Gacsó, 1999).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kötet a beszédmegértés vizsgálatára a Token-tesztet ismerteti (Juhász szerk., 1999). Az eredetileg afáziás felnőttek receptív nyelvi zavarának kimutatására létrehozott módszert Frank DiSimoni dolgozta át gyermekek beszédértésének vizsgálatára alkalmas tesztté. A Token-teszt öt altesztből áll, amelyeket egymás után kell elvégezni. A feladatok során a gyermekeknek különböző színű játékzsetonokat kell mozgatniuk a kísérletvezető utasításainak megfelelően. Az egyes szintek fokozatosan nehezednek (I–IV), mivel a gyermekeknek egyre hosszabb utasításokat kell megérteniük, az utolsó, V. szinten pedig a grammatikai szerkezet komplexitása okozza a nehezítettséget (vö. DiSimoni, 1978; Osmanné Sági, 1983; Juhász, 1989). Magyar anyanyelvű, 5–6 éves gyermekek beszéd- és nyelvi elmaradásának, illetve a későbbi írott nyelvi zavarok lehetséges kialakulásával összefüggő kockázat kimutatására alkalmas a SZÓL-E? szűrőeljárás, melynek része – többek között – a kiejtés, a nyelvi produkció és a megértés vizsgálata is (Kas et al., 2012).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A beszédfeldolgozás különböző szintjein (hallás, beszédészlelés, beszédmegértés) lezajlódó folyamatok működését vizsgálja a GMP-diagnosztika. A sztenderdizált eljárás megbízható képet ad a 3–12 éves korú gyermekek beszédfeldolgozásának, illetve az egyes, hangzó nyelvi feldolgozáshoz köthető részfolyamatok fejlődéséről. A módszer célja az esetleges elmaradások és zavarok helyének, okának és mértékének feltérképezése, illetve szükség esetén a megfelelő terápia kialakítása. A módszer mottója szerint az eljárás során arra vagyunk kíváncsiak, hogy a gyermek mit tud, és nem arra, hogy mit nem tud. A GMP-diagnosztika 20 altesztből épül fel. Az altesztek elsősorban (GMP1–GMP19) a beszélő és együttműködésre képes és hajlandó gyermekekkel alkalmazhatóak, azonban az utolsó, GMP20-as alteszttel a megkésett és az akadályozott beszédfejlődésű, illetve az autisztikus gyermekek beszédfeldolgozása is vizsgálatható.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A GMP12-es alteszt a hallás utáni szövegértés működésének ellenőrzésére alkalmazható. Az eljárás során a gyermekek egy rövid történetet hallgatnak meg, ezt követően pedig 10 kérdésre válaszolnak szóban. A megértést ellenőrző kérdések közül az első 9 részletinformációra, míg az utolsó, 10. kérdés a történet egy összefüggésére kérdez rá (Gósy, 1996a).
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave