5.2. A próbakutatás módszertana

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kutatáshoz használt anyag és a kísérlet gyakorlati végrehajtására kidolgozott eljárás előzetes ellenőrzésére próbakutatást végeztem. Az előzetes adatokat 2020 októberében vettem fel. Az eredeti előrehaladási terv szerint az előkutatás eredményeinek és tanulságainak kiértékelését követően közvetlenül elindítottam volna a fő kutatás adatfelvételét, azonban a koronavírus-járvány okozta egészségügyi vészhelyzet okán az oktatási intézményeket nem sokkal ezt követően bezárták, így az adatfelvétel folytatása nem volt kivitelezhető.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A próbakutatást a Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola 2020/21-es tanévében 3. évfolyamos tanulóival végeztem el. Az adatfelvétel időpontjában az osztályban 10 tanuló volt jelen. A jelenlévők mindegyike ép halló és tipikus fejlődésű volt, ismert nyelvi és beszédzavarral egyik tanuló sem küzdött. Az adatközlők kísérletbe való bevonásában az osztályfőnök volt segítségemre.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kísérletben egy 1 perc 34 másodperc hosszúságú beszédanyagot használtam, amely alapjául Dörnyei Sándorné és Petróczi Lászlóné 2. évfolyamosok számára íródott, szövegértést fejlesztő munkafüzetének (Dörnyei–Petróczi, 2003) rénszarvasokról szóló szövege szolgált (a beszédanyag jellemzőinek és kidolgozásának részletes ismertetését lásd a fő kutatás módszertanáról szóló fejezetben). A munkafüzetben található gyakorló feladatokat a szerzők a második évfolyamosoknak szánták és a próbakutatást harmadik osztályban végeztem. Az eggyel alacsonyabb évfolyamnak szánt gyakorló szöveg kiválasztásának oka az volt, hogy az eredeti feladat írott szövegek megértésének gyakoroltatására készült. A hallás utáni szövegértés nehezebb feladat, hiszen magasabb szintű koncentrációt követel, nincs lehetőség a visszakeresésre, vizuális memorizálásra. Ennek megfelelően a 2. évfolyamnak szánt szöveget is lerövidítettem és helyenként átdolgoztam (a beszédértésre átdolgozott szöveget lásd 1-es függelékben). A beszédanyagot egyéb módon nem manipuláltam, nem helyeztem el grammatikai és szemantikai hibákat.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kísérleti személyek a szöveget egyszer hallgatták meg, ezt követően pedig 10 megértést ellenőrző kérdést válaszoltak meg írásban (előre kiosztott feladatlapokon). A kérdésekre adott válaszokat pontoztam: a helyes válaszért 1 pont járt, a helytelen válaszért pedig 0. Tört pontot egyik kérdésre adandó válaszra sem adtam, így minden kísérleti személy 0–10 pontot érhetett el (ahol a 10 pont volt a 100%, a 9 pont a 90% stb., a 0 pont pedig 0%).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A próbakutatás tapasztalatait kiértékelve a beszédanyag alapjául szolgáló szöveget és az ehhez tartozó ellenőrző kérdéseken apróbb módosításokat hajtottam végre.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A megértést ellenőrző kérdések közül az utolsó, 10. kérdést módosítottam. A módosítás oka az volt, hogy az eredetileg megfogalmazott kérdésre több (összesen 7) helyes válasz is elfogadható volt. A próbakutatásban részt vevő kísérleti személyek közül volt, aki 4 helyes választ idézett fel, volt azonban olyan is, aki kevesebbet, mindössze 1-et vagy 2-t. Az összesnél kevesebb helyes választ leíró adatközlők feladatlapjának kiértékelése során felmerült a konzisztens pontozás lehetetlenségének problémája. Ha az adatközlő nem írta le az összes helyes választ, nem adható neki ugyanúgy 1 pont, mint annak, aki 4 helyes választ írt, azonban 0 pont sem adható, hiszen a feladatot részben teljesítette. Lehetséges megoldást jelentett volna a tört pontokkal való értékelés. Ezt a lehetőséget szintén kizártam a kiértékelés és a pontozás egyszerűségének és egyértelműségének okán, illetve azért is, mert ebben az esetben elvben az összes többi 9 kérdésre adott válaszra adhattam volna tört pontot, ami a pontozást tovább bonyolította volna. Így a kérdést átalakítottam oly módon, hogy mindössze két helyes választ lehessen rá adni. Mivel az utolsó kérdés egy ok-okozati összefüggés megértését ellenőrzi, a szöveg tartalmát figyelembe véve elkerülhetetlen volt olyan kérdés megfogalmazása, ahol egynél több helyes válasz is elfogadó. A próbakutatásban használt kérdés tehát az alábbi módon változott (1. módosítás):

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(1)
Eredeti kérdés: Miért tartják az emberek némelyik országban háziállatként a rénszarvast?
Helyes válaszok: erős / kitartó állat, nagy távokat tud megtenni, fogyasztható a húsa, tejet ad, sajtot készítenek a tejéből, segítik gazdáig életét, szekeret vontatnak vele
Módosított kérdés: Miért szeretik a rénszarvast vontatásra használni?
Helyes válaszok: (nagyon) nagy távokat tud megtenni, erős / kitartó
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A konzisztens pontozás kérdése az 5. kérdés (Nevezz meg egy növényt, amelyet a rénszarvas megeszik!) esetében is felmerülhetne – hiszen a szöveg alapján itt is 3 lehetséges növény megnevezéséből választhattak a kísérleti személyek –, azonban itt a kérdés utasítása alapján a 3 közül egyetlen növény megnevezése volt a feladat. Az utasítás megértését alátámasztja, hogy a próbakutatás kísérleti személyei közül mindenki valóban egyetlen elemet választott a növények felsorolásából. Ezt a tapasztalatot figyelembe véve úgy gondoltam, hogy szemben a 10. kérdéssel az 5. kérdés módosítása nem indokolt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az utolsó kérdésen kívül a próbakutatásban használt beszédanyagot is módosítottam. Az utolsó gondolati egységben az eredeti, tankönyvi szövegrészt (amelyet a próbában is használtam) átfogalmaztam, hogy a mondat jelentése egyértelműbb legyen (2. módosítás):

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(2)
Eredeti megfogalmazás: A rénszarvas nagyon sokat tud sétálni, ezért vontatáshoz jobban szeretik, mint a lovat vagy az ökröt.
Módosított megfogalmazás: A rénszarvas nagyon nagy távokat tud megtenni, ezért vontatáshoz jobban szeretik, mint a lovat vagy az ökröt.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végül a szöveget lerövidítettem. A kísérlet végrehajtása során azt tapasztaltam, hogy az eredetileg 1 perc 52 másodperc hosszúságú szöveg túlságosan hosszú volt a harmadikosoknak, a koncentrációjuk 1 perc 20 másodperc környékén csökkent, szemmel láthatóan nem a szövegre figyeltek, beszélgetni kezdtek. E megfigyelést az is megkönnyítette, hogy az adatfelvétel időpontjában mindössze 10-en voltak jelen az osztályban, így az összes gyermeket közvetlenül láthattam, és nyomon tudtam követni a szöveghallgatás közbeni viselkedésüket. Az osztályban tanító pedagógus megerősítette a szöveg lerövidítésének szükségességét. Ennek megfelelően a próbakutatásban használt szöveg első gondolati egységéből („bekezdéséből”) eltávolítottam egy összetett mondatot és egy egyszerű mondatot. Az eltávolított mondatok kiválasztásánál elsősorban azt vettem figyelembe, hogy a megértést ellenőrző kérdések mely szövegrészekre vonatkoznak, mivel olyan mondatokat szerettem volna kivágni a beszédanyagból, amelyek megítélésem szerint kevésbé lényeges információt hordoznak, így az ellenőrző kérdések fókuszába sem kerültek be.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nem manipulált (tehát a szándékos grammatikai és szemantikai hibákat tartalmazó) szöveggel elvégzett próbakutatást követően szerettem volna a manipulált szövegeket is előzetesen tesztelni. A járványhelyzetből adódóan azonban a kísérlet folytatása akadályozottá, majd lehetetlenné vált. A grammatikai és a szemantikai hibákat tartalmazó szövegekkel végzett próbakutatás így elmaradt, a további előzetes tesztelésre nem maradt idő, így a fő kutatás adatfelvétele előtt csupán az ismertetett előkutatást végeztem el.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave