6.2.1 A szövegértési feladat eredményei

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szövegértési feladatban minden kísérleti személy részt vett; a kísérleti személyek mindegyikét pedig két független változó jellemzi: az iskolai évfolyamuk (harmadikos vagy hatodikos; az adatok bemutatása során, az egyszerűség kedvéért, erre a változóra osztályként hivatkozom), illetve a meghallgatott szöveg típusa (nem manipulált, grammatikailag manipulált és szemantikailag manipulált; erre a változóra az adatbemutatás során szövegtípusként hivatkozom).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogyan azt a módszertani fejezetben részletezem, a hatodikosok és a harmadikosok különböző, az életkoruknak (illetve az oktatási keret által meghatározott évfolyami szintnek) megfelelő nehézségű és hosszúságú szöveget hallgattak meg a kísérletben. A statisztikai elemzés, illetve az adatok vizuális bemutatása során azonban a harmadikosok és a hatodikosok szövege nem jelenik meg külön változóként, ugyanis módszertani szempontból a két szöveget azonosnak tekintettem. Ennek az az oka, hogy az életkor előrehaladásával a gyermekek szókincse, nyelvi tapasztalata, anyanyelvi tudatossága, beszédprodukciós és beszédfeldolgozási képessége folyamatosan fejlődik. Ebből következik, hogy bár a két évfolyamnak szánt szöveg nem azonos, feltételeztem, hogy mindkét szöveg igazodik a kísérleti személyek életkori sajátosságaihoz, tehát a szövegek különbözősége valójában a két életkori csoport nyelvi-kognitív különbözőségeinek kiegyenlítését szolgálta.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az összesen 157 kísérleti személy a szövegértési feladatban átlagosan 30,7%-os eredményt ért el. A kísérleti személyek a független változóknak megfelelően hat csoportba sorolhatóak. A csoportok eredményeit a 4. ábra illusztrálja.
 
4. ábra. A szövegértési feladatban nyújtott teljesítmények.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindhárom szövegtípus esetében a harmadikos kísérleti személyek nyújtottak jobb teljesítményt. A nem manipulált szöveg esetében 51,6%-ra esett az átlagos eredmény, a grammatikailag manipulált szöveg esetében 31,4%-os eredményt értek el átlagosan, a legmagasabb átlageredményt pedig a szemantikailag manipulált szöveget meghallgatók produkálták (54,7%). A hatodikos kísérleti személyeknél a legmagasabb átlageredményt a nem manipulált szöveget meghallgatóknál adatoltam (20,7%), ezt követte valamivel alacsonyabb eredménnyel a szemantikailag manipulált szöveget meghallgatók teljesítménye (20%), a leggyengébb teljesítményt pedig a grammatikailag manipulált szöveget meghallgatók nyújtották, akik átlageredménye csupán 9,6% volt. A statisztikai elemzés (kéttényezős varianciaanalízis) igazolta, hogy mindkét tényező, tehát az életkor (p = 0,00) és a szövegtípus (p = 0,00) egyaránt szignifikáns hatást gyakorolt a szövegértési teljesítményre. A két tényező interakciójának ezzel szemben nem volt szignifikáns hatása a független változóra [F (2, 154) = 2,240, p = 0,110], tehát a szövegtípus és az életkor egymástól függetlenül befolyásolták az eredményeket. A statisztikai hatásvizsgálat (parciális eta négyzet mutató) alapján megállapítható, hogy mindkét tényezőnek jelentős a hatása, azonban az életkor (0,463) a szövegértési teljesítmény szórásának több mint kétszer akkora részét magyarázza, mint a szövegtípus (0,205). Az eredmények tehát azt mutatják, hogy a teljesítmény szempontjából jelentősebb az életkor szerepe, mint a szövegtípusé.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szemantikailag manipulált szöveget meghallgató kísérleti személyek válaszait – ahogyan azt a módszertani fejezetben részleteztem – akkor fogadtam el helyesnek, ha egyértelmű volt, hogy a szemantikai hibát tartalmazó szószerkezetet, mondatrészt vagy mondatot az adatközlő képes volt értelmezni, tehát a tartalmat valóban megértette. Ennek megfelelően tehát nem fogadtam el helyesnek az olyan szó szerint felidézett válaszokat, amelyekben a szemantikai anomáliát a válaszadó nem módosította a szemantikai szabályok szerint. A szemantikai anomáliákat tartalmazó válaszokat azonban a későbbi minőségi elemzés céljából mindkét életkori csoportnál regisztráltam. Az 5. ábrán az értelmező (tehát a szemantikai anomáliáktól „mentesített”) válaszok és a szó szerint felidézett (tehát szemantikai hibákat tartalmazó) válaszok arányát láthatjuk mindkét életkori csoportban. Az egyes értéksávokon feltüntetett százalékos értékek azt mutatják, hogy milyen arányú a „helyes” válaszok aránya abban az esetben, ha az egyik vagy a másik értékelési módszert alkalmaztam volna.
 
5. ábra. A szemantikai anomáliás szöveget meghallgató harmadikosok és hatodikosok értelmező és szó szerinti válaszainak megoszlása.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mind a harmadikosoknál, mind a hatodikosoknál megfigyelhető, hogy jelentősen magasabb az eredménye az adatközlők abban az esetben, ha a szó szerint felidézett válaszokat is helyesnek fogadnám el. A hatodikosok esetében a szó szerinti válaszokat is beleszámítva a szövegértési teljesítménybe az átlag 33,8% (tehát több csaknem 14% magasabb, mint a szó szerinti válaszok nélkül). A harmadikosoknál ez a különbség valamivel csekélyebb, itt 64,7%-os eredményt produkálnak a szó szerinti válaszokkal együtt, tehát a különbség a két eredmény között pontosan 10%.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindkét életkori csoport esetében összehasonlítottam a különböző szövegtípust meghallgató kísérleti személyek teljesítménye közötti különbségeket. A harmadikosok csoportjában a grammatikailag és a szemantikailag manipulált szöveg megértése között volt a legjelentősebb eltérés, mintegy 23,4%-nyi. Ennél valamivel kisebb, 20,3%-os különbség látható a grammatikailag manipulált és a nem manipulált szöveg megértése között. A legcsekélyebb teljesítménybeli eltérést a szemantikailag manipulált és a nem manipulált szövegek értése között adatoltam, ahol a különbség mindössze 3,1% volt. A Tukey-féle post hoc teszt szignifikáns különbséget igazolt a nem manipulált és a grammatikailag manipulált (p = 0,00), illetve a grammatikailag manipulált és a szemantikailag manipulált (p = 0,00) szövegek megértése között, azonban a szemantikailag manipulált és a nem manipulált szövegek megértése között a különbség nem szignifikáns (p = 0,806). A harmadikos korcsoport szövegtípusok közötti teljesítménybeli különbségeit az 6. ábra mutatja be.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hatodikos kísérleti személyek csoportjában az egyes szövegtípusok megértése jelentősen kiegyenlítettebb volt, mint a harmadikos korcsoportban. A nem manipulált és a grammatikailag manipulált szövegek esetében nyújtott teljesítmény közötti különbség volt a legjelentősebb (11,1%). Ettől alig maradt el a grammatikailag manipulált és a szemantikailag manipulált szövegek közötti különbség (10,4). A legkisebb különbség – a harmadikosokhoz hasonlóan – a szemantikailag manipulált és a nem manipulált szöveg megértése között látható; az eltérés itt még az 1%-ot sem éri el (0,7%). A Tukey-féle post hoc teszt a hatodikosoknál szintén szignifikáns különbséget igazolt a nem manipulált és a grammatikailag manipulált szövegek (p = 0,01), illetve a szemantikailag manipulált és a grammatikailag manipulált szövegek (p = 0,02) megértése között, míg a nem manipulált és a szemantikailag manipulált szövegek között a különbség ebben a korcsoportban sem szignifikáns (p = 0,979). A hatodikos korcsoport szövegtípusok közötti teljesítménybeli különbségeit az 7. ábra mutatja be.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A két korcsoport eredményei az egyes szövegtípusok megértése közötti különbségek tekintetében bár hasonló mintát mutat, a statisztikai elemzés, illetve az átlagolt adatok alapján megfigyelhető, hogy a harmadikosok esetében a szövegtípus erősebb hatást gyakorolt a szövegértési teljesítményekre, mint a hatodikosok esetében.
 
6. ábra. A harmadikos korcsoport szövegtípusok közötti teljesítménykülönbségei (man. = manipulált).
 
7. ábra. A hatodikos korcsoport szövegtípusok közötti teljesítménykülönbségei.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A harmadik osztályosok (mindhárom szövegtípust meghallgatók eredményeit figyelembe véve) átlagosan 44,7 %-ot, míg a hatodik osztályosok csupán 16,5%-ot értek el. A nem manipulált szöveget meghallgatók (mindkét életkori csoport eredményeit figyelembe véve) érték el a legmagasabb teljesítményt (37,4%), a grammatikailag manipulált szöveget meghallgatók teljesítménye ettől jelentősen alacsonyabb (20,7%). A szemantikailag manipulált szöveget meghallgatók 35,5%-os teljesítményt nyújtottak, amely alig marad el a nem manipulált szöveget meghallgatók eredményétől. A két életkori csoport összesített eredményeit szövegtípusonként összehasonlítva a 8. ábrán láthatjuk.
 
8. ábra. A harmadikos és a hatodikos korcsoport összesített eredményei szövegtípusok szerint összehasonlítva.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A két korcsoport összesített eredményein elvégzett post hoc elemzés a korcsoportonként külön adatolt eredményeken elvégzett elemzéshez hasonló mintát mutat (lásd 5. ábra és 6. ábra). A próba szignifikáns különbséget igazolt a nem manipulált és a grammatikailag manipulált (p = 0,00), illetve a grammatikailag manipulált és a szemantikailag manipulált (p = 0,03) szövegek megértési teljesítménye között, azonban a nem manipulált és a szemantikailag manipulált szövegek esetében elért eredmények között nem szignifikáns a különbség (p = 0,900). Fontos kiemelni, hogy – bár a statisztikai elemzés nem igazolt szignifikáns különbséget az adatok között – a harmadikosok szövegértési eredményeit a hatodikosokétól külön vizsgálva azt láthatjuk, hogy a szemantikailag manipulált szöveget meghallgatók eredménye valamivel (3,1%-kal) magasabb, mint a nem manipulált szöveget meghallgatóké (lásd 4. ábra). A két korcsoport összesített eredményeinél a különbség iránya megfordul, tehát a nem manipulált szöveget meghallgatók eredménye valamivel – mindössze 1,9%-kal – magasabb, mint a szemantikailag manipulált szöveget meghallgatóké (a különbség – mint láthattuk – itt sem szignifikáns). A pusztán szövegtípus szerinti összehasonlítás tekintetében kirajzolódó tendencia szerint tehát a legkönnyebbnek – minimális eltéréssel – a nem manipulált és a szemantikai anomáliákat tartalmazó szövegek bizonyultak a kísérleti személyeknek, és ennél jóval nehezebben teljesíthető feladatot jelentett a grammatikai hibákat tartalmazó szövegek megértése.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szövegértési teljesítményhez kapcsolódóan mindkét életkori csoportban és mindhárom szövegtípust meghallgatók esetében összehasonlítottam az egyes szövegrészekre vonatkozó kérdésekre adott helyes válaszok megoszlását. Az összehasonlításhoz a szövegeket (a harmadikosokét és a hatodikosokét egyaránt) három, megközelítőleg azonos hosszúságú részre osztottam. A szövegrészhatárok kijelölésénél figyelembe vettem a vonatkozó kérdések egyenletes eloszlását is. E szempontoknak megfelelően mindkét életkor szövegének tagolásánál két olyan szövegrészt jelöltem ki, amelyhez 3-3 kérdés kapcsolódik és egy olyat, amelyhez 4.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A harmadikosok egyes szövegrészekre adott helyes válaszainak megoszlását a 9. ábra foglalja össze.
 
9. ábra. A harmadikosok egyes szövegrészekre adott helyes válaszainak eloszlása.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szemantikailag és a grammatikailag manipulált szövegek esetében a három szövegrészre adott válaszok hasonló tendenciát mutatnak: a legkevesebb helyes válasz az első szövegrész kérdéseire érkezett (sorrendben 37% és 19%), ezt követte a harmadik szövegrészre adott helyes válaszok aránya (sorrendben 66% és 30%), míg a kísérleti személyek a második harmad kérdéseire válaszoltak a legnagyobb arányban helyesen (sorrendben 82% és 34%). Mindkét szövegtípus esetében megfigyelhető, hogy míg az első és a harmadik szövegrész helyes válaszainak aránya között relatíve markáns a különbség, addig a harmadik és a második szövegrészlet közötti eltérés jóval csekélyebb.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nem manipulált szöveg esetében a helyes válaszok mintázata némiképp különbözik. Az előzőekhez hasonlóan a legkevesebb helyes választ az első szövegrészre vonatkozó kérdésekre adták (47%), azonban ezt a második szövegrész válaszainak aránya követi, minimális eltéréssel (50%), a legtöbb helyes választ pedig a harmadik szövegrész esetében adatoltam (56%), bár a különbség itt is kevésbé jelentős, mint ahogyan azt az előző két szövegtípusnál megfigyelhettük. Láthatjuk, hogy a nem manipulált szöveg egyes egységeinek megértése kiegyenlítettebb a manipulált szövegekhez viszonyítva.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hatodik osztályosok helyes válaszainak szövegrészek szerinti megoszlását a 10. ábra mutatja be.
 
10. ábra. A hatodikosok egyes szövegrészekre adott helyes válaszainak eloszlása.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hatodikosok helyes válaszainak szövegrészek szerinti megoszlása nagyrészt kiegyenlített a harmadikosok eredményeihez képest. A nem manipulált szöveg esetében látható az első szövegrész (13%), illetve a harmadik (23%) és a második (25%) szövegrész között kimagasló különbség, azonban a második és a harmadik szövegrészre megközelítőleg azonos arányú helyes válasz érkezett. A grammatikailag manipulált szöveg esetében – a nem manipulálthoz hasonlóan – szintén az első szövegrész bizonyult a legnehezebben megérthetőnek, itt csupán a válaszok 5%-a volt helyes. Ezt követte a második szövegrész, jelentős különbséggel (10%), illetve a harmadik szövegrész, jóformán azonos aránnyal (11%). A szemantikailag manipulált szöveg esetében az egyes szövegrészek megértési eredménye másként alakult: a legkevesebb helyes válasz – szintén minimális eltéréssel – a második (18%) és a harmadik (19%) részre érkezett, és ennél kevéssel több helyes választ adtak az első részre vonatkozó kérdésekre (összesen 22%). Az eredmények alapján a szemantikailag manipulált szöveget meghallgatók teljesítménye a legegyenletesebb a szöveg különböző részeinek összehasonlítása tekintetében.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave