A fentiekben a képzőnek hat funkcióját különítettük el: eseti cselekvő (ezen ágenst és experienst egyaránt értünk), eseti eszköz, tipikus cselekvő, tipikus eszköz, tipikus helyszín és egyszerű esemény. Amint arról a 6.2.7. pontban részletesen lesz szó, ezek a funkciók végső soron az -Ó képzős melléknévi igeneveknek különböző szerkezetekben való használatából eredeztethetők. A mai magyar nyelvben azonban az ilyen alakok igenévi és főnévi használata már annyira szétvált, hogy külön -Ó főnévképzőt kell feltennünk. Ezen túlmenően a főnévképző bizonyos funkciói is olyan mértékben elszakadtak egymástól, hogy indokoltnak látszik egy képző markánsan eltérő három funkciójának vagy még inkább három álhomonim főnévképzőnek a feltételezése (a különböző funkciók kialakulásával kapcsolatos, a 6.2.7. pontban tárgyalandó összefüggések miatt helyesebb itt álhomonímiáról és nem egyszerű homonímiáról szólni). Az első, az -Ó1 az eseti cselekvő és eszköz jelentésű főneveket állítja elő (ez a funkció, amint majd látni fogjuk, egy szabályba foglalható). A tipikus cselekvő és tipikus eszköz jelentésű alakokat pedig az ilyen főnevekből konverzióval képezzük. A második, az -Ó2 a tipikus helyszín jelentésű főneveket hozza létre. A harmadik, az -Ó3 pedig az egyszerű esemény jelentésű főnevek képzője. Arra is kitérünk majd, hogy a három képző között jelentős produktivitásbeli különbségek vannak.