Az igét a magyarban az alábbi kategóriák szerint ragozzuk: személy, szám, határozottság, idő és mód. A személy kategória az ’1. személy’, ’2. személy’, ’3. személy’ morfémákat (morfológiai tulajdonságokat), a szám kategória az ’egyes szám’ és ’többes szám’ morfémákat, a határozottság kategóriája a ’tárgyas (határozott tárgyú)’ és ’alanyi (határozatlan tárgyú, általános)’ morfémákat, az idő a ’jelen idő’ és ’múlt idő’ morfémákat, végül a mód kategória a ’kijelentő mód’, ’feltételes mód’ és ’felszólító mód’ morfémákat tartalmazza. Az igének e morfémák szerinti toldalékolásával jön létre az igei paradigma. Az igei paradigma ezek szerint az alábbi alakokat tartalmazza: jelen idő általános ragozás, jelen idő tárgyas ragozás, múlt idő általános ragozás, múlt idő tárgyas ragozás, feltételes jelen általános ragozás, feltételes jelen tárgyas ragozás, felszólító mód általános ragozás, felszólító mód tárgyas ragozás. A főnévhez hasonlóan ebben az esetben is azt mondhatjuk, hogy egy adott ige összes szóalakjai alkotják ennek az igének a paradigmáját. Az egyes kategóriák külön-külön is meghatározhatnak egy-egy paradigmát, pl. a tárgyatlan igék jelen idejű alakjai is paradigmát alkotnak. Hasonlóképpen paradigmává szerveződnek a tárgyas igék jelen idejű általános ragozású alakjai. Ha az utóbbiakat mikroparadigmának nevezzük, akkor azt mondhatjuk, hogy az igei paradigma (a ’makroparadigma’) mikroparadigmákból tevődik össze. A magyarban a tárgyas igék esetében a jelen időben és a feltételes módban két kategória kell a mikroparadigma meghatározásához.