Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 3.


A tövek

Csoportosításunkból hiányolni lehetne az ún. passzív, fiktív vagy fantomtöveket, amelyekhez felismerhető képzők járulnak, pl. fesz-ül, fesz-ít, fesz-eng, fesz-es, fesz-ély-ez stb. (vö. 3. fejezet). Mivel ezek egyik próbát sem teljesítik, a toldalékok közé „csúsznának le”, ami azonban nem lenne elfogadható eredmény, hiszen akkor prefixumoknak kellene minősítenünk őket. Mivel morfológiailag aktív, termékeny képzők is követhetik e töveket (pl. -Vs, -Ul), azt sem lehet eleve feltennünk, hogy e lexémák mind teljes formájukban vannak elraktározva a mentális szótárban. Valószínűleg inkább arról lehet szó, hogy a magyar nyelvben az uralkodó „szó alapú morfológia” mellett, amelyben a szóképzés és -ragozás szó nagyságú elemeken működik, létezik a „tő alapú morfológiának” is egy kisebb szelete, amely az önálló szóként nem elemezhető nyelvi elemeken hajtja végre e műveleteket. Ez a „tő alapú morfológia” jellemzi például az ógörögöt és a latint, míg „szó alapú morfológiai” folyamatokat találunk például az angolban, a törökben és alapvetően a magyarban is. Az itt bevezetett értelemben tehát (és szemben a magyar grammatikai hagyományban honos terminológiával), jóllehet mind a szó, mind pedig a „tő” toldalékolható, a terminusként a toldalékolható elemeknek egy sajátos tulajdonságú részhalmazára vonatkozik. A lexikai elemek osztályozásában az itt töveknek nevezett elemek egy része a félszók közé tartozik, illetve azok egyik alcsoportját alkotja. Ezt annak alapján mondhatjuk, hogy e tövek félszóként is alkalmazhatók (pl. fesz-, gyógy-, tám-, tév-), más részükben pedig benne rejlik a félszóként való használat lehetősége, pl. könyör-, sanyar-, fonny- stb.). Ismét más részük azonban még potenciálisan sem teljesíti a (10) félszópróbát (pl. hábor-gat/odik, tántor-og/odik/ít, patt-og/an), ezért egy, a félszók és a toldalékok közötti további csoportot kell feltennünk, amely azonban nem illik bele az eddig kialakított hierarchiába, mivel nemcsak nem minden tő nem lehet félszó, de az is kimutatható, hogy nem minden félszó lehet tő; pl. az összetételi utótagok általában nem, és az előtagok közül az al-, ál- (és esetleg a ’titkos, nem törvényes’ értelmű zug-) sem. Másfelől a toldalékok is két csoportra oszlanak aszerint, hogy csak szavakhoz (továbbá függőszókhoz és félszavakhoz, azaz a szó szintű morfológia alapelemeihez) vagy szavakon kívül a tövekhez is csatlakozhatnak.

Strukturális magyar nyelvtan 3.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 053 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan 3. kötete a magyar alaktant tárgyalja. A magyar alaktan rendkívül gazdag, és számos, elméletileg is érdekes kérdést vet fel. Tudott dolog, hogy az alaktan és a mondattan bonyolultsági foka között fordított viszony áll fenn: minél bonyolultabb valamely nyelv mondattana, annál szegényebb alaktana, és minél gazdagabb alaktana, annál egyszerűbb mondattana. A magyar nyelv is sok olyan szerkezeti tulajdonságot kódol morfológiailag, amelyet más nyelv szintaktikailag fejez ki.

A Strukturális magyar nyelvtan korábbi köteteihez hasonlóan az alaktani kötet is arra törekszik, hogy egy adott elméleti keretben részletesen bemutassa a magyar alaktan legfontosabb sajátosságait. Az elméleti tárgyalás nagyszámú, empirikusan is új megfigyelést tett lehetővé. A kötetet ezért az is haszonnal forgathatja, akit az elméleti kérdésfeltevések kevésbé érdekelnek.

A magyar alaktan nemcsak az elméleti morfológiában foglal el különleges helyet, hanem az alkalmazott kutatásokban is. Ezért tartottuk fontosnak, hogy egy-egy fejezetet szenteljünk a magyar morfológia pszicholingvisztikai és számítógépes nyelvészeti vonatkozásainak is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave