A hangkivető töveket jellemző tulajdonság a több szótagúság. A hangkivető tőalakok mind többtagúak, azaz első szótagban nem fordul elő hangkivetés (l. (39a)). Abban az esetben, ha az első szótagban levő magánhangzó ingatag lenne, akkor az I. típusú toldalékolt alakokban szóeleji mássalhangzó-kapcsolat állna (ahogyan pl. a hipotetikus gor—*grotok, pöl—*plök alakokban). A szóeleji mássalhangzó-kapcsolatokra azonban szigorú szabályok vonatkoznak. Általában igaz, hogy valódi kapcsolatok sohasem, álkapcsolatok csak ritkán állhatnak szó elején. Márpedig első esetben a kóda-kormányzás, a második esetben az alapos kormányzás működése esetén ezek a kapcsolatok óhatatlanul előállnának. Így a kormányzási viszonyok nem elegendőek a szótagszerkezeti megszorítások magyarázatára. Egy másik eszköz az ún. engedélyezés (jogosítás). Az engedélyezés a prozódiai pozíciók közötti aszimmetrikus reláció. Az engedélyezés szempontjából a C- és V-pozíciók különbözően viselkednek. A V-pozíció megjelenik, ha nincs engedélyezve (a V inherens tulajdonsága a hangzósság, l. erről az üres V-pozíciók engedélyezését: (47), (49) és (51b)). A C-pozíciók akkor interpretálódnak, ha engedélyezve vannak (a C inherens tulajdonsága a „csend”, ahogyan a legjelöletlenebb hangok a zárhangok, melyek fonetikailag szünetet tartalmaznak). A lehetséges engedélyezőre az adott nyelvben feltételek vonatkoznak. A szegmentális elemmel rendelkező V-pozíció képes az engedélyezésre: engedélyezi az előtte álló C-pozíciót. Így a magánhangzó+mássalhangzó szekvenciát tartalmazó alakokban a szegmentális alakkal bíró C-pozíció megjelenhet. Az alábbi reprezentációban az engedélyezést a « jel mutatja.