Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 3.


Az igekötők a magyar gyermeknyelvben

Az igekötőknek többféle nyelvtani szerepük van a magyarban, amelyeket a rájuk vonatkozó nyelvelméleti megfontolásoktól függetlenül is összevethetünk a gyermeknyelvi irodalom adataival. A gyermeknyelvi adatok legáltalánosabb jellemzője e téren az igekötők igen korai megjelenése. Ez nyilván összefüggésben van a téri viszonyok korai imperatív jelölésével (Be!, Fel!), valamint az aspektussal is. Bár erre vonatkozó szisztematikus adatsorunk nincsen, S. Meggyes Klára (1971, 27) kétéves gyermekére vonatkozó adataiban a felsorolt igék között számos igekötős van: becsuk, beköt, beletesz, beporoz, berak, bever, elenged, elmegy, eltép, elvisz. Gósy Mária (1984b, 52) hároméves gyermekek spontán beszédanyagában pedig gyakori igekötőként mutatja be a meg, be, le, ki, el, föl, bele, oda, ide, össze igekötőket, míg anyagában „ritkábbak voltak: szét, vissza, rá, haza, hozzá, agyon”.

Strukturális magyar nyelvtan 3.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 053 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan 3. kötete a magyar alaktant tárgyalja. A magyar alaktan rendkívül gazdag, és számos, elméletileg is érdekes kérdést vet fel. Tudott dolog, hogy az alaktan és a mondattan bonyolultsági foka között fordított viszony áll fenn: minél bonyolultabb valamely nyelv mondattana, annál szegényebb alaktana, és minél gazdagabb alaktana, annál egyszerűbb mondattana. A magyar nyelv is sok olyan szerkezeti tulajdonságot kódol morfológiailag, amelyet más nyelv szintaktikailag fejez ki.

A Strukturális magyar nyelvtan korábbi köteteihez hasonlóan az alaktani kötet is arra törekszik, hogy egy adott elméleti keretben részletesen bemutassa a magyar alaktan legfontosabb sajátosságait. Az elméleti tárgyalás nagyszámú, empirikusan is új megfigyelést tett lehetővé. A kötetet ezért az is haszonnal forgathatja, akit az elméleti kérdésfeltevések kevésbé érdekelnek.

A magyar alaktan nemcsak az elméleti morfológiában foglal el különleges helyet, hanem az alkalmazott kutatásokban is. Ezért tartottuk fontosnak, hogy egy-egy fejezetet szenteljünk a magyar morfológia pszicholingvisztikai és számítógépes nyelvészeti vonatkozásainak is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-3//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave