A szótár szűkebb értelemben a nyelv „önkényes” jeleinek tárháza, azoké a szavaké (helyesebben lexikai elemeké: a szótár szavaknál nagyobb egységeket is tartalmazhat), amelyek vagy tőszavak, vagy pedig ma már nem termékeny morfológiai szabályok eredményei. A morfológia ezzel szemben produktív módon potenciális szavakat állít elő, amelyeknek jelentése is előre jelezhető. Ebben az esetben a szótár és a morfológia két külön komponens, a kettő azonban ugyanazt a szerepet tölti be: mindkettő szavakat szolgáltat a szintaxis számára. A két komponens természetesen nem lehet független egymástól: először is a morfológia a szótár elemein működik. Így például a néz a szótár eleme, a néz+eget és a néz+eget+és alakzatokat viszont a morfológia állítja elő. A két komponens kapcsolatrendszere azonban más módon is megnyilvánul. Bizonyos esetekben azért nem alkotunk új szót, mert már van egy azonos jelentésű létező szó a szótárban: például a gyűlölés potenciális szó a szótárban már létező gyűlölet szó miatt nem jön létre. Ugyanez vonatkozik a ragozásra is. Az angolban például az elvileg szabályos womans ’nők’ többes alakot a szótárban jelen lévő szabálytalan többes alakú women miatt nem hozzuk létre. Ezt a jelenséget lexikai akadályozásnak (’blocking’) nevezzük. A morfológiának ebből következőleg mindig figyelemmel kell lennie arra, hogy mi található a szótárban.