A pszichológia tudósai sokáig lenézték az evést. Miközben valamennyi disszertációmat az evés pszichológiai kérdéseiből írtam, és rendre jelesre értékelték ezeket, azért a tanáraim és a pszichológus kollégáim inkább valami komolyabb tudományos érdeklődést javasoltak számomra. A pályázatokban eleve azt kellett bizonyítani, hogy a téma releváns, ergo sokan foglalkoznak a problematikával. A 90-es évek közepéig nemigen tudtunk kire-mire hivatkozni, hiszen egyáltalán nem volt köztudatban még a bulimia sem. Biztatást az egészségügy felől kaptam. Nem a pszichológia talált rá az evésre, hanem az egészségügy szembesült a pszichikus nehézségekkel a túlsúly és az evészavarok kezelése során. Halmy László belgyógyászprofesszor nagy fővárosi tudományos rendezvényeken biztosított több alkalommal előadási lehetőséget. Az Aesculap Akadémia keretein belül rendszeresen kaptam Halmy professzortól olyan előadói feladatokat, melyek igencsak kihívást jelentettek, és meghatározó kérdéseket vetettek fel a gasztropszichológia fejlődésében. Kopp Mária és Schnell Endre kiadták nyomtatásban a doktori disszertációmat, melynek témavezetője Bagdy Emőke volt (Forgács, 1991a). Ez a mű képezte jelen könyv alapját. A bontakozó Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége leendő elnökei (Kubányi Jolán és Antal Emese) rendszeresen hívtak előadni (Antal, 2016). Túry Ferenccel és Szabó Pállal (mindketten rendelkeztek szakorvosi végzettséggel a pszichológiai diploma mellett) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen elvégeztük Közép-Kelet Európa első evészavar epidemiológiai kutatásait, amelyek azóta is a legtöbbet idézett kutatásoknak számítanak ebben a témában Magyarországon (Túry et al., 1994; Rathner et al., 1995). A munkacsoport által adaptált, a nemzetközi szakirodalommal kompatibilis epidemiológiai kutatás mintául szolgált a későbbi hazai megközelítéseknek (Túry–Pászthy, 2008). Túry Ferenc, a munkacsoport vezetője az interdiszciplináris nyitott gondolkodás etalonjának számított, és az epidemiológiai megközelítésen messze túlmutatott a tudományos perspektívája. 1989-ben arra kért, hogy az evészavarok kulturális-társadalmi meghatározóit tárjam fel, ami alapvetően meghatározta későbbi érdeklődésemet. Elismeréseket az egészségügy területéről kaptunk (MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának 1. díja (Túry–Szabó–Forgács, 1989); az Orvosi Hetilap Markusovszky-díja (Kocsis–Forgács–Márton, 2001). Jelentős támogatásokat (Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, Békésy György Posztdoktori Ösztöndíj) a pszichológia más területeit érintő kutatásokért kaphattam. Mára alakult ki az a helyzet, hogy sokan vallják magukat gasztropszichológusnak, vagy – pszichológia diploma híján – gasztrocoachnak, gasztrobloggernek, vagy valami egyéb szakértőnek. A klinikai pszichológiai területen az evészavarokat érinti a legtöbb (utolsó információim szerint 18) megvédett doktori disszertáció, több mint ami az összes többi elterjedt mentális zavarra (pánikra, depresszióra, szuicidiumra) vonatkozik. Túry Ferenc és Pászthy Bea már a VI. Magyar Evészavar Konferenciát szervezte meg 2016-ban hazánkban, amely iránt rendre több százan érdeklődtek.