A kötődést mérő eszközök szaporodásával központi kérdéssé vált az egyes eljárások érvényességének, megbízhatóságának és összevethetőségének problémája. Többek között Bartholomew és Shaver (1998) végeztek elsőként olyan szisztematikus kutatást, amelyben a különféle módszereket a fent leírt három szempont alapján vetették össze. Arra voltak kíváncsiak, hogy az egyes eljárások valóban egy közös, általános munkamodellt vagy annak egy speciális területét ragadják-e meg. További kérdésük volt, hogy lehet-e kombinálni az egyes eljárásokat akkor, ha azok értékelési rendszere egymástól eltérő. Vizsgálati személyeikkel a Kapcsolati kérdőív (Relationship Questionnaire, RQ, Bartholomew & Horowitz, 1991) skálázásos eljárását, valamint két különböző típusú interjút vettek fel, a Kortárskötődési interjút (Peer Attachment Interview, PAI) és a Családi kötődési interjút (Family Attachment Interview, FAI, Bartholomew & Horowitz, 1991). A három módszer között statisztikailag eltérő erősségű együtt járásokat kaptak. Akkor volt csak szoros a kapcsolat két eljárás között, ha a módszer és az általa vizsgált terület is hasonló volt. A személyek két különböző interjúban adott válaszai és azok értékelése nagyobb hasonlóságot mutattak egymással, mint a kérdőívben és az interjúkban adott válaszok. A kérdőívben a jellemző kötődési stílus pedig erősebben bejósolta a kortársakkal kapcsolatos kötődést (az interjú alapján), mint a családi kötődést (szintén az interjú alapján).