Gáspár Péter, Németh Balázs, Bokor József

Járműirányítás


Soros hibrid

A leginkább kézenfekvő megoldás soros hibrid kiépítése, ahol a „soros” jelleg a belső égésű motor és a villanymotor sorba kapcsolására, azaz a nyomatékátadás soros megvalósulására utal. Ez a megoldás nagyban hasonlít a dízelmozdonyok hajtási rendszerére (villamos-dízel). A rendszer felépítésének sémáját a 12.4. ábra szemlélteti [34]. A belső égésű motor meghajt egy generátoregységet, ami egyrészt tölti az akkumulátort, továbbá egy villanymotoron keresztül kapcsolódik a jármű további hajtási elemeihez. A töltést, illetve a hajtást egy felső szintű irányítás határozza meg, figyelembe véve a jármű, a töltöttség és az útvonal egyes paramétereit. Ez a megoldás a személygépjárművek világában nem kifejezetten terjedt el.

Járműirányítás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 328 2

Jelen könyv a járműirányítás módszertani és megvalósítási kérdéseivel foglalkozik. A járműirányítási tematika tárgyalását alapvetően a BME Közlekedés és Járműmérnök képzésében fontos szerepet játszó Járműirányítás BSc két féléves oktatás határozta meg. Ugyanakkor a könyv anyaga a kari oktatás több szintjén kerül tárgyalásra, így más BSc tárgyakban és az MSc és a PhD képzésekben egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gaspar-nemeth-bokor-jarmuiranyitas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave